64622148eb7d0cf75d5e4f10.jpg

Elhunyt Fecske Csaba költő

Hetvenhat éves korában pénteken elhunyt Fecske Csaba József Attila-díjas költő, publicista, meseíró – tudatta a Magyar Írószövetség szombaton az MTI-vel.

Fecske Csaba 1948. március 10-én született a Borsod megyei Szögligeten; 1962-ben költözött Miskolcra. Huszonnégy évig dolgozott a Kohászati Gyárépítő Vállalatnál különböző beosztásokban, eredeti foglalkozása öntőipari technikus.

Fecske Csaba 1968 óta publikált rendszeresen, első verseskötete Arcok holdudvara címmel 1978-ban jelent meg, de már az 1980-as évektől hangsúlyos szerepet kaptak életművében a gyermekversek, mesék is. Évekig volt az Észak-Magyarország jegyzetírója, szerkesztette az Új Észak gyermekrovatát. Szerkesztője volt az Új Holnap irodalmi folyóiratnak, vezetője az Új Holnap Stúdiónak, amely pályakezdő irodalmárokkal foglalkozott. Alkotói munkásságát számos díjjal ismerték el: Nívódíj Miskolc (1976), Szabó Lőrinc irodalmi díj (1989, 1994), Alkotói díj (2003), Pro Literatura díj (2006), József Attila-díj (2008), Pro Urbe Miskolc (2019), Utassy József-díj (2021), Illyés Gyula-díj (2023). Szülőfaluja 2015-ben díszpolgárrá avatta. Irodalmi munkássága elismeréseként 2019-ben Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült. Utolsó verseskötete 2024-ben jelent meg Őszi napozás címmel a Magyar Napló Kiadó gondozásában.

Fecske Csabával két éve készült interjúnk itt olvasható.

Ez is érdekelheti

„Szellemi központ vagyunk” – Fecske Csaba költő a Miskolc iránti hűségről

Miskolcról kérdezem, és a magyar líra színe-java a válasz. De nem azért, mert kerüli a témát: „vállalja” a várost, ide tartozik, sokat kapott tőle és adott neki – ám ő elsősorban egy másik Város polgárának tekinti magát. Otthona a vers, legjobb barátai pedig élő és holt költők.