shutterstock_2529520943.jpg

Elhunyt Pallai Péter újságíró, jazz szakértő

Elhunyt Pallai Péter újságíró, jazz szakértő. A BBC egykori munkatársa nyolcvanhat éves korában, október 28-án halt meg – adta hírül a Harmónia Jazzműhely Alapítvány. A több történelmi témájú kötetet is jegyző Pallai Péter MagyarJazz.hu internetes portál alapítója és a nemzetközi jazznap magyarországi megrendezésének kezdeményezője volt.

Pallai Péter 13 évesen, 1951-ben talált rá a jazzre, amikor az be volt tiltva Magyarországon. Az 1956-os forradalom leverése után az Egyesült Királyságba távozott, ahol először építőipari segédmunkásként dolgozott, majd a londoni egyetemen közgazdasági, valamint pedagógiai posztgraduális diplomát szerzett.

Hét évig egy londoni gimnáziumban tanított, 1968-tól 1996-ig a BBC Világszolgálatánál dolgozott a magyar és angol nyelvű osztályon. Az aktuálpolitikai és dokumentumműsorok szerkesztése vagy vezetése mellett heti rendszerességgel készített jazzműsorokat is.

Volt a BBC magyar osztályának munkatársa, később pop- és jazzműsorokat is szerkesztett, vezetett.

A rendszerváltozás után kétlaki lett, Budapestről tudósította a BBC magyar adásait, 1996-tól 1999-ig a BBC budapesti irodavezetője volt. A kétezres évek elején szerkesztőbizottsági tagként segítette az InfoRádió munkáját, nyugdíjazása után különböző budapesti rádióknál népszerűsítette a jazzt, 1999 és 2015 között a Civil Rádió műsorszerkesztőjeként.

A budapesti Harmónia Jazzműhely alapítójaként nagy szerepet játszott a magyar jazzmuzsikusok londoni bemutatkozásának szervezésében, az angol-magyar zenei együttműködés előmozdításában. 2019-ben alapító szerkesztője volt a MagyarJazz.hu internetes portálnak.

Több történelmi témájú kötet fűződik a nevéhez, társszerzője volt A jazz évszázada (2015) című könyvnek, amely alapvetően a műfaj 20. századi amerikai történetét meséli el. Szintén szerzője volt az 1956-os forradalmat feldolgozó A szabadság hullámhosszán és a Némi demokráciától a népi demokráciáig című könyvnek.

2014-ben megkapta a Pernye András-díjat, amelyet fotóművészeti, kritikai, újságírói, kiadói, koncertszervezői és egyéb, a dzsesszélet érdekében végzett kiemelkedő tevékenység elismeréséért ítél oda a Magyar Jazz Szövetség. 2022-ben Aranytoll Életmű-díjat kapott a MÚOSZ-tól. Az egyik kezdeményezője volt a nemzetközi jazznap magyarországi megrendezésének.

Ez is érdekelheti

Meghalt a legendás rádiós, Komjáthy György

Kilencvenegy éves korában elhunyt Komjáthy György EMeRTon-díjas és Fonogram szakmai életműdíjas zenei szerkesztő, a Vasárnapi koktél, a Csak fiataloknak, a Töltsön egy órát kedvenceivel, a 25 perc beat, A beat kedvelőinek és a Popregiszter című műsorok szerkesztője, a magyar rádiózás legendás alakja.

Elhunyt Benkő Imre fotográfus

Életének 83. évében, október 15-én elhunyt Benkő Imre fotográfus, Kossuth- és Balázs Béla-díjas alkotó, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – közölte az MMA. A dokumentarista fotográfia megkerülhetetlen alakja több mint hatvan éven keresztül alkotott itthon és a világ több pontján. Benkő Imrét az MMA saját halottjának tekinti.

Meghalt Sajdik Ferenc grafikusművész, karikaturista

Életének kilencvenhatodik évében, vasárnap elhunyt Sajdik Ferenc Kossuth-díjjal és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett grafikusművész, karikaturista – közölte honlapján a Magyar Művészeti Akadémia (MMA).