Elhunyt Varga Zoltán színművész
A Miskolci Nemzeti Színház Facebook-posztban adta hírül, hogy elhunyt Varga Zoltán színművész, a színház társulatának egykori tagja.
Varga Zoltán 1960-ban született Mohácson. 1982–1986 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt Major Tamás osztályában. 1986–1993 és 1995–2004 között a budapesti Katona József Színház tagja volt. 1993–1995 között a Művész Színházban, 2004–2006 között a Centrál Színházban, 2006–2012 között a Budapesti Kamaraszínházban, 2012–2014 között a tatabányai Jászai Mari Színházban játszott. 2014–2020 között a Miskolci Nemzeti Színház társulatát erősítette.
1987-ben és 1999-ben a Színikritikusok díjával, valamint az országos színházi találkozó legjobb férfi epizódszereplő díjával, 1995-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el. 1998-ban Vastaps, 1999-ben PUKK-, 2000-ben Hekuba-díjat, 2007-ben a VIDOR Fesztiválon Brighella-díjat kapott.
Jelentős kortárs magyar drámák ősbemutatóihoz fűződnek fontos alakításai: Spiró György Csirkefejében ő volt a Srác, Egressy Zoltán Portugáljában pedig Sátán. Számos klasszikus műben is megmutatta tehetségét, eljátszotta Tigris Brownt, Malvoliót, Eddie Carbonét, Woyzecket, Almaviva grófot.
Filmszerepei közül emlékezetes a Meteo Verője és az Eszmélet tévéfilmsorozatban alakított József Attilája.
1998-ban képzőművészeti alkotásait kiállításon mutatta be, több alkalommal rendezett is.
