Ellopták a Balkan Fanatik zenekar hangszereit

Művészet

Szombat hajnalra eltűnt a Balkan Fanatik Marczibányi téren parkoló kisbusza, benne csaknem minden felszerelésükkel, amit a koncerteken használnak. A zenekar egyelőre a kollégáiktól kölcsönzött dobfelszereléssel és technikával folytatja fellépéseit.

Az a dob már nincs velük. Fotó: Balkan Fanatik
Ez a dob már nincs velük. Fotó: Balkan Fanatik

„Péntek este leparkoltuk a kisbuszt a Marcibányi téren, és mindent bepakoltunk, amit a szombati koncerten használni akartunk” – mondta el a Kultúra.hu-nak a zenekar menedzsere, Lajer László. Reggelre azonban már csak a jármű hűlt helyét találták. A buszban volt a teljes dobfelszerelés, DJ-szett, hangkártya, számítógép és egy keverőpult is. A kárt legalább ötmillió forintra becsüli a menedzser.

Arról fogalmuk sincs, mit kezdenek a tolvajok az ellopott hangszerekkel és felszereléssel, mert ha Magyarországon próbálnák eladni, azonnal lebuknának. „Szerintem legföljebb arra tudják használni, hogy beteszik egy pincébe, és dobolnak rajta” – vélekedik a menedzser. Az ellopott dobfelszerelés és a többi holmi listáját azonnal közzétették a Facebookon is, hogy felismerjék, ha netalán valakinek eladásra kínálnák azokat.

A meghirdetett bulikat nem mondják le, már a szombati fellépésekre is sikerült összeszedni a barátoktól, kollégáktól a legszükségesebb eszközöket és hangszereket, amelyeket a színpadon  használnak.