Szebényi Ágnes, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet hihetetlenül felkészült és elhivatott munkatársa rengeteg képpel, idézettel, filmrészlettel, interjúval gazdagított előadása sok színnel árnyalta a Latinovitsról kialakult képet.
Gundel Katalin és Latinovits Oszkár fia 1931. szeptember 9-én, nagyapja városligeti étteremében született, saját megfogalmazásában „éppen Krúdy Gyula bácsi asztala fölött, ebédidőben fél egykor".
Latinovits Oszkár, a délvidéki földbirtokos, fia születése után hamarosan elhagyja a családját, Zoltán polgári nevelését a Gundel család, majd később édesanyja második férje Frenreisz István orvos irányítják. Érettségi után asztalosnak tanul, majd a Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerez diplomát, de már ezekben az években is a színjátszás izgatja leginkább, amatőr színtársulatok tagja, ahol már ekkor felfigyelnek tehetségére. Egyik pártfogója megígéri, hogyha megszerzi építészmérnöki diplomáját, felvéteti egy társulatba. Az ígéretet szerencsére betartják, 1956-ban a debreceni színház szerződteti segédszínésznek, ahol hamarosan eljátszhatja első komoly szerepét Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabjában. Ezt főszerepek sokasága követi, köztük Pavel Kohout Ilyen nagy szerelem című művének férfi főszerepe.
A jelentős előadások közül Kohout drámája azért különleges, mert ennek a darabnak a miskolci vendégjátékán találkozott egymással Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán. A Vígszínházban, Debrecenben és Miskolcon egyaránt sikerrel játszott dráma 100. miskolci előadására hívták meg a vígszínházi előadás női és a debreceni férfi főszereplőjét 1960-ban vendégszereplőknek. A találkozás − mint közismert − meghatározó volt mindkettőjük számára.
Latinovits a vidéki színházi évek után, 1962-ben szerződött Budapestre, Várkonyi Zoltán hívására a Vígszínházba. Immár a budapesti közönséget is megbabonázta a színészt kisugárzása. Rendkívül igényes volt, a teljes átélést, a hibátlan munkát követelte meg magától és társaitól is, elveiből nem engedett, ezért is tartották összeférhetetlennek. Rendezői ambícióit nem engedték kiteljesedni, Várkonyi Zoltán a javaslatait sem vette figyelembe, ezért egy idő után nem volt maradása a Vígszínházban, Várkonyi megfogalmazásában „a szeretettől és a gyűlölettől is fulladozott." Hihetetlen munkatempója és önmagával szembeni magas elvárásai együtt vezettek testi és lelki betegségeihez, már 1964-ben infarktussal kezelték, illetve az évek során depressziója is egyre súlyosbodott.
1969-ben a Thália színházban Örkény István Tóték című drámájának Őrnagy figurája még az írót is olyannyira meggyőzte, hogy a frissen megírt, Pisti a vérzivatarban című művét Latinovitscsal szerette volna eljátszatni. A művet azonban betiltották, az 1979-es bemutatót a színészkirály már nem érhette meg.
Legnagyobb vágyát, a színházi rendezést folyamatosan elutasították. Csalódottságát filmszerepei és verses előadóestjeinek sikerei enyhítették. A versmondásról nyilatkozta egyszer: „egy verset elmondani olyan, mint a világ egy pontján rendet csinálni."
Két színházi bemutató erejéig Veszprémben kipróbálhatta magát rendezőként. A vele együtt dolgozó színészek életük meghatározó élményének tartják a próbafolyamatot. Cserhalmi György kezdő színészként pártfogó barátra lelt itt Latinovitsban. Az előadásokra zarándokoltak az emberek, írók, művészetkedvelők csoportosan érkeztek a dunántúli város színházába. A lelkesedés megfélemlítette a hatalmat, sikerei ellenére − vagy éppen ezért − felbontották szerződését.
Utolsó mentsvárként a versmondás maradt számára a „legszentebb játéknak", de súlyosbodó betegségére ez sem jelentett gyógyírt. Tragikusan rövid életében „önmaga rakta máglyán égette el magát."
A Kulisszák mögött februári előadásán Kiss Manyi művésznővel kerülhetünk közelebbi ismeretségbe.
Kiemelt fotó: afuzet.hu
