STANS-STILL-IMAGE_EMINEM-ON-STAGE.jpg

Eminem megszállott rajongóiról készült film

A Stans producerei között magát a rappert és a Michael Jacksonról szóló életrajzi filmen dolgozó Antoine Fuquát is is megtaláljuk.

Augusztus 7-től 10-ig, mindennap 18.15-től magyar felirattal nézhetjük meg – a Pannónia Movie Kft. jóvoltából a világpremierrel egy időben – a Stans című, 102 perces Eminem-dokumentumfilmet. A producerek között megtaláljuk magát a rappert és a híres rendezőt, Antoine Fuquát is, aki jelenleg a Michael Jacksonról szóló életrajzi mozin dolgozik, és olyan filmeket jegyez, mint a Kiképzés, a Védelmező trilógia és a Mélyütés – utóbbiban már dolgozott együtt Eminem produkciós cégével. A Stans idén az SXSW London keretein belül debütált kifejezetten erős kritikai fogadtatással. Amerikában többek között azért kerül nagy vászonra, hogy nevezhető legyen a soron következő díjszezon eseményeire.

Eminem 2000-ben adta ki ikonikus dalát, a Stant, ami egy mentálisan instabil, megszállott rajongójáról szól. Nem véletlenül nevezhetjük ikonikusnak, ugyanis a stan szó 2017-ben bekerült az oxfordi angol szótárba. A dal címszereplője érzelmes levelekkel bombázza Eminemet, azt ismételgetve, hogy „pont olyan vagyok, mint te!”. Az ennek kapcsán készült film egy gondosan kiválogatott valódi stanekből álló csapatot mutat be, amely tagjai mélyen kötődnek Eminem egyes dalainak szövegvilágához.

Az alkotás a rajongás témakörén túl azt is körbejárja, hogy mennyire bonyolult a kapcsolat a világ egyik legzárkózottabb előadója és nyilvános személyisége közt. Az újraalkotott jeleneteken, a ritka archív felvételeken és a mélyinterjúkon – köztük egy exkluzív, Eminemmel készített beszélgetésen – keresztül nyers, hangos és leleplező módon rajzolódik ki az előadó karrierje. Mindemellett megismerhetjük elkötelezett rajongótáborát is, amely egyre nagyobb lett az évek során.

Eminem eddigi pályája során négy különböző évtizedben is kapott platinalemezt, erre pedig korábban egyetlen rapper sem volt képes. A dokumentumfilm mellé kiegészítésként megjelenik egy soundtrack album, melyen korábban kiadatlan számok is helyet kapnak a filmben hallhatóak mellett. A projekt létrejöttében jelentős szerepet vállalt a Music Television is.

Jegyvásárlási és vetítési időpontok az Art+ Cinemában itt, a Toldiban pedig augusztus 10-én mutatják be a filmet.

Ez is érdekelheti

Ludovico Einaudi szívesen dolgozna együtt Eminemmel

A világ legtöbbet streamelt klasszikus zeneszerzőjének új albuma, a The Summer Portraits gyerekkora napsütötte, szabad nyarait eleveníti fel.

Európai zenészek az AI-rendelet betartatásáért

Több mint 30 európai zenész fogott össze a Stay True To The Act (Maradj hű a törvényhez!) elnevezésű közös kampányban, melyben arra szólítják fel az Európai Bizottság döntéshozóit, hogy maradjanak hűek a mesterséges intelligenciáról szóló rendelet eredeti szándékához.