Enyedi Ildikó új filmje egy fához írt szerelmes levél
Három idősáv, egymástól sok évtizednyi különbséggel - csupán három pillanat egy ősöreg ginkgo biloba életciklusából. Enyedi Ildikó legújabb alkotása érzékien mesél ember és természet kommunikációjáról, lelassít és kicsit helyre tesz minket a világban: a nemzetközi sztárokat felvonultató Csendes barátot a velencei világpremieren láttuk, ahol versenyben van az Arany Oroszlánért.
Meditatív, megfoghatatlan és gondolkodásra sarkall az élet természetéről és a természetben elfoglalt helyünkről: Enyedi Ildikó filmje a Velencei Filmfesztivál legutolsó premierje, egyúttal pedig búcsúajándéka volt. Az újságírók egymás között csak „fafilmként” hivatkoztak rá a beszélgetésekben – hiszen a Csendes barát központi motívuma egy csodálatos gingko biloba fa, míg helyszíne a Marburgi Egyetemet körülvevő botanikus kert.
A gingkofák vagy hímek, vagy nőstények. Főhős fánk nőstény, és nincs megfelelő hímje, amely segítene gyümölcsöt hozni, így a kert buja királynőjeként szolgál a film emberi karaktereinek élő-érző metaforájaként. A gingko egy idegtudós vizsgálatának tárgya is, aki azon tűnődik, hogy vajon léteznek-e az agyhullámoknak növényi megfelelője? Vajon érzékeli-e a körülötte lévő embereket?
Enyedi Ildikó filmje rengeteg időt tölt azzal, hogy megvizsgálja, hogyan viszonyulunk a körülöttünk lévő növényekhez – de ugyanannyit azzal is, hogyan érzékelnek minket a növények. Ettől válik a film igazán érzéki élménnyé. A Csendes barát mondhatni Enyedi Arany Medve-díjas és Oscarra jelölt 2017-es visszatérő filmjének, a Testről és lélekről spirituális kiterjesztése, a főszerepben pedig az először európai művészfilmben szereplő Tony Leung Chiu-Wai látható (Szerelemre hangolva, Csunking expressz, Ellenséges vágyak). A hongkongi szupersztár Tony Wongot, egy introvertált idegtudóst alakít, aki vendégprofesszorként dolgozik Marburgban. Amikor aztán 2020-ban beüt az első Covid-zárlat, magára marad az egyébként kiürített egyetemen, egyetlen társa pedig egy mogorva német karbantartó.
A tudós a neten kutakodva véletlenül bukkan rá Alice Sauvage (Léa Seydoux, a Feleségem története után újra Enyedi-filmben) francia tudós videóira, akinek a növények kommunikációjáról alkotott elméletei felkeltik az érdeklődését. A növényvilág, mint mondja, sokkal interaktívabb a mi világunkkal, mint azt többnyire hisszük – csak egyszerűen sosem lassítunk le eléggé ahhoz, hogy észrevegyük a párbeszédet. És hát mikor lenne jobb alkalom a lelassulásra, mint egy globális karantén idején?
Marburg hatalmas ginkgo fája két másik idősíkban is gondoskodik arról, ahogy az emberek felfedezzék a bennük rejlő növényi suttogót. 1908-ban Grete (Luna Wedler) az első női hallgató, akit felvettek az egyetemre, miután a szigorú akadémiai vezetők nehezteléssel bár, de elfogadták a progressziót. Egy briliáns, hosszú jelenetben, amely hangvételében és tempójában egyaránt merőben eltér a film többi részétől, a fiatal nőt egy piti nőgyűlölőkből álló bizottság vizsgáztatja, akiket Grete nyugodt, intellektuális magabiztossága leiskoláz. Botanikát tanul, majd egy fotóstúdióban asszisztensi állást szerez, aminek hatására egészen új szemmel kezdi látni a növényeket. Dekonstruált módon tanulmányozza és örökíti meg őket, hasonlóan Robert Mapplethorpe és Georgia O'Keeffe késő huszadik századi művészetéhez.
A film harmadik szála 1972 nyarán játszódik. A kissé esetlen, félénk diák, Hannes (Enzo Brumm) nem rajong különösebben a növényekért, viszont teljesen odavan a laza hippi Gunduláért (Marlene Burow), akinek a hálószobája ablakpárkányán lévő cserepes muskátli a fő kutatását jelenti. A lány eredményei azt mutatják, hogy a növény reagál az emberi jelenlétre, érintésre és hangulatra.
Enyedi forgatókönyve nem törekszik a három történetszál között gyakorlatias vagy kozmikus párhuzamok keresésére. Mindhárom idősíknak jellegzetes, magával ragadó hangulata van, amely nagyrészt Pálos Gergely operatőr változatos munkájának köszönhető, aki a kor vizuális hangulatát úgy adja vissza, hogy a Grete századforduló utáni történetét monokróm 35 mm-es, Hennesét telített, vibráló, a hetvenes éveket visszaadó 16 mm-es, a 2020-as évet pedig éles digitális képekben rögzíti.
Az egyik szereplő megemlíti, hogy a növényi élet nem fordítható le emberi időkeretre. Évszázadok telnek el, mégis rengeteg apró dolog történik: egy égő cigarettából felszálló füst behatol a mikroszkopikus sejtekbe, hányás szivárog a földbe, a dübörgő eső reakciót vált ki. Az emberi szem ezekből csak a szélben eloszló füstöt látja, a földön elterülő hányást, vagy csak az esőcseppek fröccsenését, pedig ezek a jelentéktelennek tűnő események óriási hatással vannak a környezetre. Enyedi mindezt nagyszerű hangdizájnnal demonstrálja: a parányi növekedést grandiózus nyújtózkodásként értelmezve.
A Csendes barát uralkodó hangulata emlékeztet Ryûsuke Hamaguchi Vezess helyettem című remekművére. Mindkettő mélyen elgondolkodtató darab, amely az emberi kapcsolatok lassan növő indaként burjánzó természetével foglalkozik. Enyedi Ildikó filmjét az önvizsgálat teszi még erőteljesebbé: történetmesélése szelíd, mégis hatásos. Egy szeretettel írt szimfónia, amely mesterien jeleníti meg a vágyakozást és amely alig hangosabb egy suttogásnál - és éppen ezért rezonál olyan mélyen bennünk.