Ami engem a legjobban motivál ebben a munkában, az az, hogy hidat tudok teremteni a könnyűzenét támogató állami rendszerek, elképzelések és a szcéna között.
Ez nem tűnik egyszerűnek. A hivatal és a kreativitás bizonyára nehezen találkozik.
Igen, de azt hiszem, mindkét területen elég jól megtalálom a helyem. Ismerem a koncerthelyszíneket, egészen a közelmúltig az Anna and the Barbies menedzsere voltam; turnéztunk eleget. Ismerem a rendezvényszervezési színteret is, mert korábban a nagyváradi Moszkva kávézó programjait szerveztem. Összeraktam fesztiválokat Erdélyben is, itthon is, egy kicsit benne voltam a médiában, ismerem a zenekarok, az előadók szempontjait, tudom, hogyan működik a koncertszervezés és egy előadó menedzsmentje, mik a nehézségei akár a zenekiadásnak, akár a produkciók megvalósításának. Nagyon erős zene- és kultúrafogyasztó, koncertlátogató vagyok. Érdekel, hogy mi jut el az emberekhez, mit tekintenek értéknek, mitől működik a mainstream, miért jók a piaci alapon megvalósuló produkciók és a szűk körű közönséget vonzó alternatív klubok… A járványhelyzet feloldása után minden koncertre elmentem, amire tudtam; olyanokra is, amiknek egyébként nem vagyok a hallgatója. Izgat, hogy élőben mitől működik egy produkció, mitől jó a dramaturgiája egy koncertnek, hogyan jut el egy produktum a közönségéhez, hogyan lehet felépíteni és eladni. Értékelem, amikor valaki nagyon magas szintű, egyedi alkotást hoz létre, de fontosnak látom azt is, amikor valaki jól el tudja adni azt, amit csinál. És a másik oldalon is kényelmesen tudok mozogni. Ismerem az állami szervezet működését, az adminisztrációt, ennek a rendszernek a nehézségeit, akadályait, szőrszálhasogató aprólékosságát; átlátom a folyamatokat. Közelebb tudom hozni egymáshoz a két terület szempontjait, és ebből talán születhet valami jó.
Mivel foglalkozik az ügynökség Könnyűzenei Igazgatósága?
A csupasz tény az, hogy az igazgatóság az Emmi forrásainak egyik kezelője. Arról pedig, hogy mit és hogyan kell elosztani, a magyar könnyűzenei stratégia ad útmutatást. Így aztán a mi dolgunk ennek a stratégiának a megvalósítása. Szakmai programokat és dalszövegíró workshopokat szervezünk, kutatásokon dolgozunk, mentorációs programokat indítunk, és természetesen igyekszünk támogatáshoz juttatni az előadókat, a könnyűzenei életet. Eddig három pályázatunk jelent meg, de idén még kiírunk néhányat. Lehet jelentkezni az Öröm a zene pályázatra, ami a produkciók megvalósulását, az előadókat, az együtteseket meg a háttéripart támogatja. Van egy kifejezetten a menedzsmentek, kiadók, ügynökségek támogatását megcélzó programunk, a harmadik kezdeményezésünk pedig a Kárpát-medencei klubok és rendezvényhelyszínek közösségi hálózatát támogatja. Azt segíti elő, hogy a Kárpát-medencei helyszínek, együttesek bekapcsolódhassanak a magyar könnyűzenei véráramba. Az előadó úgy pályázhat, hogy a határon túl és itthon is fellép, a klub pedig úgy, hogy hazai és határon túli előadót is felléptet. Nagyon reméljük, hogy rengetegen fognak jelentkezni. Ez egy 1,3 milliárd forintos induló csomag, aminek az a fő célja, hogy minél hamarabb mindenki segítséget kaphasson, tehát a szcéna összes területéről mindenki pályázhasson valamire.
Hogyan kapcsolódik mindezekhez a Hajógyár?
A Könnyűzenei Igazgatóságnál már kezdettől fogva építgetünk egy olyan platformot, ami a popkulturális kommunikáció médiuma lehet. Nagyon sokat kutattunk, kísérleteztünk. Azt kerestük, hogy milyen formátumok azok, amik manapság elérnek az emberekhez, és képesek megfogni őket. Brutálisan nagy zaj van, és ebből a hangzavarból kell kitűnnie a Hajógyárnak. Az értékteremtés és a szórakoztatás egyszerre mindig is nehéz volt, de egy olyan környezetben különösen az, ahol nemcsak a tartalom, hanem a formai megjelenés is rengeteget számít. Azt tapasztaljuk, hogy a nagyon magas szintű vizuális minőség az, ami megállítja a folyamatosan görgető olvasókat. Csak akkor van esély arra, hogy megmutassunk valami egyedi, karakteres és mély tartalmat, ha a guruló hírfolyam megáll.
Milyen tartalmakra számíthat, aki felkeresi a YouTube-csatornátokat?
A platform legfontosabb lába, fő kommunikációs módja a videó. Folyamatosan, napi rendszerességgel jelentetünk meg új videókat. Ezek nem rövid átfutású, „gyors reagálású” anyagok, hanem szerkesztett, rendezett, kitalált, stúdióban fölvett, gyönyörű szépen megkomponált videók. Többségük zenei tartalom, de vannak portréműsorok, live actek, olyan podcast, amelyben producerek beszélgetnek, olyan gasztroműsor, ahol könnyűzenészek a séffel beszélgetve megfőzik gyermekkoruk legkedvesebb ételét, és közben a családjukról, az indulásukról mesélnek. Van irodalmi-zenei crossover műsorunk is, amelyben irodalmárok olvasnak és elemeznek kortárs rapszövegeket, egy másikban híres színészek adnak elő közismert magyar dalszövegeket. Egy videósorozatunk dizájnereket mutat be, egy másik modern kézműveseket, a harmadik a legmenőbb tetkósokat. Elsősorban a könnyűzenére lövünk, de a többi művészeti ág sem marad ki. Rétegműfajokra is kíváncsiak vagyunk. Nem a magaskulturális elemeket emeljük ki és emeljük piedesztálra, hanem a tömegízlésből merítünk: azokat az alkotókat mutatjuk meg, akik között élünk. Jelen van a vidék, a város, a határon túli és a hazai területek egyaránt. Teljes merítésre törekszünk. Azt szeretnénk, hogy ne „a Madách téri miniállam” domináljon, mert annál azért több a Kárpát-medence.
Mindez elfér egy YouTube-csatornán?
Egyelőre elfér, de folyamatosan terjeszkedünk. A Hajógyár most ugyan még csak YouTube-csatorna, de van rendszeresen frissülő Facebook-oldalunk, és természetesen Instagram-oldalunk is. Az anyagok nyilván a YouTube-csatornán vannak otthon, mert ott férnek el nagyobb terjedelmű videók, de minden megjelenésünk mellé készítünk Insta-feedet, Insta-sztorit is. Egyaránt kommunikálunk képekkel, fotókkal, rövid leírásokkal, tehát egy anyagról nagyon sok felületen, formában és méretben hírt adunk. Hamarosan elkészül a weboldalunk is, ami összefogja majd a könnyűzenei kommunikációnkat. Remélem, év végére már látogatható lesz a Hajógyár.hu.
Hogyan fogadja a közönség a videóitokat?
Néhány hete indultunk, és úgy látom, hogy brutálisan jó a fogadtatás. Rengeteg csodálatos visszajelzést kapunk már most, pedig még be sem mutatkoztunk a sajtónak. Azt hiszem, a közönségünk felismerte, hogy óriási lehetőséget kínálunk a könnyűzenei szcénának. Az, hogy gyárthatunk ilyen anyagokat, megmutathatunk egy csomó olyan művészt, akiket a fősodratú média nem akar, azt jelenti, hogy a segítségünkkel azok is publicitáshoz jutnak, aki egyébként nem férnének hozzá a szélesebb nyilvánossághoz. Éjjel-nappal jönnek az üzenetek: minden zenekar azt akarja, hogy forgassunk velük, mert olyan minőségű anyagokat látnak nálunk, mint a videóklipek. Egy zenekar videóklipje elképesztően sokba tud kerülni, és mi olyan gyönyörű live act felvételeket csinálunk velük, hogy leesik tőle az arcuk.
Mekkora lesz ez a platform, amikor elkészül? El tudod-e képzelni, hogy én reggel kábán felébredek, főzök egy kávét, és azt mondom: „Na, nézzük mit csinált a Hajógyár”?
Hát, ez a legmerészebb álmunk. A másik vad fantáziám az, hogy a promóterek, koncertszervezők, újságírók, zenei szerkesztők azt mondják majd: „Figyeljetek oda arra, akit a héten a Hajógyáron bemutattak, mert zseniális! Hívjuk el, játsszon nekünk!” És persze ott van ennek a sikernek a másik oldala is. Akkor lennék boldog, ha az alkotók, a zenekarok is a Hajógyáron akarnának forogni. Ha megkeresnének minket azzal: „Figyeljetek! Csináltunk egy produkciót. Nagyon menő. Mutassátok be!”
Miért éppen Hajógyár lett a platform neve?
Idővel a Hajógyári-szigeten lesz a Petőfi Kulturális Ügynökség könnyűzenei centruma. Egy ki nem használt, kopott ipartelep kap így új kulturális funkciót. Stúdiókat álmodtunk oda, klubokat, próbatermeket. Olyan teret, ami játszóhely és koncerthelyszín, találkozási pont és zenei, művészeti centrum egyszerre. A kultúra akkor érdekes, amikor történik, nem akkor, amikor beszélünk róla. Az igazi haszna az, hogy jobban érezzük magunkat tőle, boldogabbak leszünk, egymásra találunk, kapcsolódunk, közös élményeket élünk át. A lényeg kint történik az utcán vagy a koncerttermekben, a klubokban, a fesztiválokon. Olyan helyet akarunk, hol ez a lényeg valóban megtörténhet.
Nagyvonalú terv, de az eddigiek alapján nem tűnik elérhetetlennek. A videóitokat valóban kiemelkedően igényes munkáknak látom. Meg tudnád fogalmazni, hogy mi az, amitől ennyire jól sikerültek?
Az adatott meg nekem, hogy olyan embereket szervezhettem magam köré, akik a könnyűzenei élet különböző pontjain már sikeresek, ismerik a magyar alkotókat, van véleményük, saját nézőpontjuk; értenek ahhoz, amit csinálnak. És ezt a kiemelkedően tehetséges csapatot az a közös szándék vezeti, hogy olyan alkotóknak is lehetőséget adjunk, akik ezt a piacon nem kapnák meg. A mi küldetésünk az, hogy ugyanabban a minőségben, ugyanazzal a finomsággal és érzékenységgel közelítsünk úgy a fősodorhoz, mint az undergrundhoz, akárcsak a még kiforratlan előadókhoz vagy azokhoz, akik különleges alternatív műfajokban vannak jelen. Feladatunknak tartjuk, hogy a magaskultúrát, a tradicionális és a popkulturális értékeket közös nevezőre hozzuk, és megmutassuk, mennyi csodálatos kincsünk van. A Hajógyárat az az alapgondolat vezeti, hogy miközben a többi művészeti ág: a film, a zene, a színház vagy akár a képzőművészet viszonylag összehangolt állami támogatási rendszerben működhetett az elmúlt években, addig a könnyűzene amolyan „senki gyereke” volt. Leginkább a szórakoztatóipar részének tűnt. De most már tudjuk, hogy ha értékteremtésről, kultúráról, a kultúránk megóvásáról beszélünk, akkor abból nem tudjuk kihagyni a könnyűzenét sem, sőt az egyik legfontosabb partnerünk lehet abban, hogy mindazt az értéket megtaláljuk, amit a világunk kínál. Én azt akarom elmondani, hogy nagyon jó itthon élni. Jó emberek, zseniális alkotók vesznek körül, gyönyörű szép, színes világ gazdagságában dúskálhatunk. Ez a Hajógyár lényege.
A Hajógyár Projekt elérhető Youtube-on, Instagramon és Facebookon.
Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu
