shutterstock_572378245.jpg

Európa-napi fesztivál a Szabadság téren

Koncertekkel, félmaratoni futóversennyel és egész napos családi programokkal várják a látogatókat az Európa-napi fesztiválra a május 10-én Szabadság téren. Az európai egység gondolatának megszületését ünnepelő rendezvényen számos hazai és nemzetközi szervezet, intézmény és nagykövetség mutatkozik be. A látogatók interaktív módon ismerkedhetnek meg többek között a versenyképesség, a fenntarthatóság és a biztonságpolitika aktuális kérdéseivel is. A rendezvény egyik kiemelkedő eseménye a hagyományos Európa-napi futás, amelyet félmaratoni, 21,1 km-es távon rendeznek meg. A nagyszínpadon egész nap változatos, ingyenes programok követik egymást – többek között a Budai Pop Duó, az Felefánt és a Hiperkarma fellépésével –, a legkisebbeket külön pódiumszínpad várja, ahol bábelőadás, zenés irodalmi műsor és gyerekkoncert gondoskodik a szórakozásukról.

Következő esemény