6f96d200-95a3-4a68-9a30-0f9825780770.jpg

Hiperkarma Halloween az Akváriumban

Október 31-én egy éjszakára ismét megnyílnak a holtak világának kapui és a Hiperkarma zenekar immáron 18. alkalommal ad jelmezes megakoncertet a tiszteletükre, illetve mindazok örömére, akik szintén jól tudják, hogy nem az számít, mi van a halál után, hanem hogy mi van az élet után…

A Hiperkarma korunk egyik legmeghatározóbb alternatív zenekara, amely egyrészt versként is értelmezhető szövegeinek, másrészt folyamatos megújulásra való képességének köszönheti sikerét. A Bérczesi Róbert vezette csapat 26 éve működik, és ez idő alatt rengeteg magaslaton és hullámvölgyön, illetve több tagcserén is átesett, de – elsősorban szövegcentrikusságának köszönhetően – egyedülálló maradt a hazai zenei palettán. Robi dalai nyíltan mesélnek a legbensőbb szorongásainkról, az élet legsürgetőbb kérdéseiről, és a saját démonjaink elleni harcról.

A hiperkarma címet viselő első album 2000-ben jelent meg, és többször is az évtized egyik legfontosabb zenei anyagaként hivatkoztak rá, majd 3 évvel később látott napvilágot az amondó, ami – ha lehetséges – még elődje sikerét is felülmúlta. Ezután több mint 10 éves szünet következett; a zenekar dalaiban egyértelműen követhető Robi elvonulása, de egyben az a folyamat is, ahogy újra megtalálja a hangját. A kihagyást követően a banda 2014-ben jelentette meg harmadik nagylemezét Konyharegény címmel, majd három év elteltével a Délibábot, 2019-ben A Napsütötte Részt, 2024-ben a Szólni kellt, 2025-ben pedig az Írd és mondd! -ot.

A zenekar tagjai – Bérczesi Róbert ritmusgitáros, énekes, Kis Tibor Sztivi szólógitáros, Szöllőssy Kati  basszusgitáros és Hámori Benedek dobos – alig várják, hogy október 31-én a legtutibb Halloween-jelmezeikbe öltözve találkozhassanak veletek az Akvárium Klubban a Hiperkarma zenekar 18. Halloween-koncertjén. Közreműködnek: Baka Rebeka (vokál), Bakos Zita (billentyű) és Volkova Krisztina (vokál). A vendég zenekar: Brumiko.

Következő esemény

Tesz-vesz muzsika

Időpont: 2026. nov. 2. 10:00–10:30 Helyszín: Budapest, Komor Marcell u. 1

Interaktív zenés foglalkozás gyerekeknek.