A kétévente megrendezett országos képzőművészeti találkozóra a művészek online jelentkezhettek az eltelt két évben született munkákkal.
A megnyitón elhangzott, hogy a Reök Palota a világ nagy múzeumaihoz hasonlóan igyekezett alkalmazkodni a kialakult, korábban nem tapasztalt állapotokhoz. Akik az elmúlt tizenkét évben látogatták az intézmény tárlatait, mindig az eredeti alkotással találkozhattak. A jelenlegi kiállítás ennek a hatását ígéri. A tárlat alátámasztja, hogy a kortárs magyar képzőművészet változatos és sokszínű, a sokszor temetett táblaképfestészet pedig képes arra, hogy megújuljon, aktuális legyen.
A tetszőlegesen összeállított, minőségi szempontokat szem előtt tartó tárlaton a művek közt ugyan felfedezhető tematikus rokonság, ugyanaz az utalásrendszer és szimbólumhasználat, de mindegyik önálló, saját világgal rendelkező alkotás.
A Krizantémok és énekesmadár (Édesapám emlékére) című kép szokványos eszközöket használ, jelentése a személyes szál bevonása után nem szorul sok magyarázatra. A kövek közt növögető krizantém reményt nyújt, az élettelen dolgok közt megjelent virág maga a remény. Krisztusi kép.
Az Itt vagyunk című alkotás megállítja a nézőt. A két, segítséget kérő kéz háttere bizonytalan, nehezen határozható meg, hol vagyunk tulajdonképpen. Egy tenger közepén, a süllyedés pillanatában? A segítségkérésre emelkedő ujjak látványa önmagában döbbenetes és szorongató látvány, hát még akkor, ha az elmúlt években lezajlott és jelenleg még mindig tartó menekülthullámra gondolunk.
Az elmúlt hónapok történéseire több mű tesz utalást, a Magányos napok 2020 márciusában és a Pandémia 2020 című képek a bezártságérzést hivatottak visszaadni, annál azonban összetettebbek. Filozófiai vetületet kap az egyedüllét, a külső világtól elszigeteltség, a nem vagyunk-egyedül-érzést kiszorító egyedül-vagyunk-állapot nyugtalansága.
A Csendélet Bionicle-lel című kép nem szívderítő látvány. Szereplője két baba és egy felborult, lila színű maci. A hármas szám egységet jelöl, ebben a háromszögben a felborult maci a háromszög csúcsában fekszik, ő van hozzánk, befogadókhoz a legközelebb és ő van a két másik szereplőtől, a képet uralóktól a legtávolabb. Mintha kilöknék a képből (világukból) a mackót, aki magatehetetlenül fekszik most előttünk, egyik szeme felénk pillant, lát minket. A macit nem vették be a játékba, kívülre került, perifériára. Mint a valóságban, az emberi életben a mások, a másfélék, a tőlünk különbözők. Ennél a képnél az üzenet szó szerint értendő.
A Tájaim – éji kép című Paul Klee Csillagok a gonosz házak felett képével rokon. Klee képéhez hasonlóan nincs benne semmi zavaró vagy ijesztő, ha csak az nem, hogy éjszaka van, és a sötét soha nem biztató. A félelem alól a vibráló szín és az itt-ott elhelyezett, számos vidám forma oldoz fel.
Három dolog törtéhet egy lufival: megfogják, elengedik, kidurrantják. Ez az irdatlan piros lufirengeteg jó kézben van, biztonságban, tartják őket, nem mehetnek sehová. Kézfogságra ítélték őket. Ítélték, de kik? A kép címe: Ígéret. Valakinek odaígérték, és most őt várják? Egy várakozás a kép? Godot-ra várva? A sok lufi a levegőben van, mindegyik a felsőbb szféra irányába tart, de a Föld az ígéret földje, nem az ég.
A Díszlet című alkotás egy asztalt és egy széket ábrázol. A térben egyedül hagyott tárgy mindig félelmet kelt. Sehol egy ember, ettől még nagyon is azt érezzük, emberjárta tájon járunk. Siralomházban? Börtönben? A szék elfoglalható, az asztal használatba vehető. Általában az ember birtokba veszi, elfoglalja a tárgyat, gyarmatosítja. Ezt a két tárgyat vagy régóta nem használta vagy mindjárt megtalálja egy ember. Megtörténik, megtörtént.
A Hazatérés című munka az optimizmus képe, színe a kék. Megnyugtató, megnyugtat. A képen sehol jól felismerhető alak vagy hely, a kép nem kínál kapaszkodót, a magabiztos kék szín mutat irányt, sugallja azt, hogy nem tévedtünk el, nem vár ránk veszély. A kiállítás egyik legpozitívabb képe.
A tárlat július 12-ig elérhető.
Nyitókép: a Hazatérés című mű részlete.
Képek forrása: reok.hu
