A két teremben a képzőművészeti alkotásoktól az iparművészeti tárgyakon át a gyerekjátékokig minden van, ezért a néző úgy érzi magát, mintha wunderkammerben lenne, ahol mindenféle tárgy vegyülhet egymással. Emiatt ez a kiállítás tulajdonképpen nem lehet más, mint felsorolás azok munkáiból, akiket három éven át támogatott az MMA. A tárlatnak ennek ellenére vannak jó pillanatai: jó munkák és a térnek olyan részei révén, ahol ezek életre kelnek.
Például Rabóczky Judit Rita Vasmenyasszonyai, mögöttük a falon pedig fémből eszkábált bugyiszobrai. Ebben az installatív összefüggésben még erősebben érvényesül a két sorozat gondolatisága. Rabóczky rozsdássá, sárszerűvé, „mocskossá” tett menyasszonyi ruhái a házasság intézményének kritikáját fogalmazzák meg, míg a vasbugyik a nők szexuális szabadságának hiányáról szólnak, az önazonosságról, a kiállásról, a feminin erőről.
A vasbugyik fala mögött Hegedüs Babett Raszter című munkája van, amely ötletességével ragadja meg a látogató figyelmét. Az ismétlődő motívumok izgalmas hálózatot alkotnak és az egyik oldalon besűrűsödnek. A falnak ez az oldala tükörben végződik: a fal és tükörképe együtt rajzolja ki a kompozíciót, a gyémántalakú formarendszer hátteréből pixelekre bontott női portré tűnik elő.
Ebben a térrészben szerepelnek Ulrich Sára munkái is, amelyek izgalmát az adja, ahogy a népi hímzésmintákat a japán metszetek világával vegyíti. Letisztult, érzékenyen átgondolt, kortárs látványvilágú kompozíciók születtek. E grafikai alkotások értékét az adja, hogy képes ősi és hagyományos mintákat a jelenbe átemelni és újra érvényessé tenni.
Verebics Kati pszichologizáló portréi is egyfajta időutazásként értelmezhetők. Az arcokon egymásba fonódik a múlt és a jelen, a történelem nagy korszakai kortárs képre montírozódnak. Ezeket az erősen festészeti táblaképeket elképesztő felületi játékok jellemzik, a portrékon szereplő anyagok, tárgyak szinte tapintható érzékiségben jelennek meg. Hasonlóan haptikusak Soltész Melinda üvegből készült objektjei, amelyek kidomborodó felületei természeti képződményekre emlékeztetnek, míg ezüstös fényességük mesterségessé teszi a látványt. A meleg és hideg, organikus és szintetikus közötti oszcillálás, valamint a tükröződés, a fénytörés és -visszaverés játékai nagyon érdekessé teszik ezeket a munkákat.
Oberfrank Luca az MMA ösztöndíjprograma során talált rá a tükörre mint médiumra. A felületbe gravírozott biblikus szövegek túl vannak az olvashatóságon, a textus ornamentikává alakul. Olyan érzetünk van, mintha a szöveg a tükör sérüléseivel vagy díszeivel lenne azonos. A textus révén egyébként a tükör maga is szimbólummá, az isteni szféra jelképévé válik.
Szmrecsányi Boldizsár is erősen szimbolikus munkákat készít: szobrai az emberi létezésről tesznek fel kérdéseket. Női aktjai és Genesis című sorozata tele vannak művészeti utalásokkal. Az amorf alakok gömbölyűsége, sima felülete lázba hozza a nézőt. Ilyen tükörsima, hibátlan felületek jelennek meg Soltész Melinda munkáin is, amelyeken a foncsorozott üveg és a fa lép egymással kapcsolatba, szintetikus és organikus, hideg és meleg, puha és éles, gömbölyű és szögletes minőségek ütköznek egymásnak. Rofusz Kinga rajzai szokás szerint lehengerlőek. Mészáros Gergely szobrai érdekes kérdéseket boncolgatnak, Molnár Zoltán Buddhapest című fotósorozata pedig egyéni kivágatokban mutatja meg a fővárost.
Az érdekes munkák mellett azonban számos olyan is van, ami felveti a kérdést: vajon mire lehet elég három év, és ennyi idő különböző művészeti ágak esetében mekkora eséllyel hozhat látványos eredményt?
A kiállítás április 2-ig tekinthető meg.
A kiállítás programjai ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek.
Fotó: Beliczay László / Kultúra.hu
