thumb_151229_default_big.jpg

Január végéig lehet pályázni az Esterházy Art Awardra

Ismét lehet jelentkezni az Esterházy Art Awardra. A kiállítással egybekötött díjátadó június 5-én lesz Budapesten, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban, a pályázat kiírója az Esterházy Privatstiftung.

Pályázni kizárólag online január 31-ig lehetséges. A beérkezett pályázatokból a nemzetközi zsűri előreláthatóan húsz pályázót jelöl a díjra, akiknek június 5-től augusztus 31-ig kiállítása nyílik a Ludwig Múzeumban.

Az Esterházy Art Award odaítélésével a hercegi háznak a kortárs képzőművészet területén gyakorolt mecénási tradíciója folytatódik. Emellett közép-európai történelmének köszönhetően az Esterházy Privatstiftung kötelességének tekinti, hogy kulturális összekötő szerepet töltsön be Kelet és Nyugat, múlt és jelen között. Ennek megfelelően az Esterházy Art Award célja a nemzetközi párbeszéd támogatása.

A 2009-ben megalapított és nyertesenként ötezer euróval (kétmillió forinttal) járó, a fiatal kortárs képzőművészetet népszerűsítő díjat kétévente, minimum kettő, maximum három 45 év alatti magyar képzőművésznek ítéli oda a független, nemzetközi szakmai zsűri. A pályázaton festészettel és festészettel határos technikákkal, valamint ezekkel a technikákkal operáló térinstallációkkal lehet indulni.

A kiállításra rendelkezésre álló múzeumi terek lehetővé teszik a nagyobb méretű, illetve installációs művek befogadását is, ezeknek a pályaműveknek a benyújtásánál az első körben terveket, illetve vázlatokat is elfogadnak.

A kiírást itt lehet elérni, pályázni pedig ide kattintva lehet 2025. január 31-ig.

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – február 16.

Kurtág György ritka kottakéziratait teszi nyilvánossá az OSZK a zeneszerző 100. születésnapjának évében, a hónap végéig várják a nevezéseket a Savaria Filmszemlére, elindult a Demjén 80 évad, február 20-ig pályázhatnak az idei Nemzeti Tehetség Program kiírásaira.

Hírmozaik – február 13.

Visszatérő sztárfellépők a VéNégy Fesztiválon, óriásit bővült a digitalizált erdélyi sajtóanyag, szombaton indul A Dal 2026, és gyermekrajzpályázattal ünnepel a Liszt-múzeum.

PALACKPOSTA – Keressük az ország fiatal író- és költőtehetségeit!

Van, amit nem egy embernek írunk, hanem egy korszaknak. A Palackposta pályázat arra hív, hogy a magyar irodalom nagyjaival folytassunk párbeszédet – itt és most.

Hírmozaik – december 19.

Közgyűjteményekhez kerülnek a Magyar Nemzeti Bank tulajdonában lévő kortárs műalkotások, várják a pályázókat a Csoóri Sándor-programra és a Hunimation Pitchfórumra.