Európai Filmdíj Statuettes Sebastian Gabsch.jpg

Bővítették az Európai Filmdíj fődíjáért indítható filmek műfaji repertoárját

Az idei évtől már a dokumentumfilmek és az animációs filmek is versenyezhetnek az Európai Filmakadémia (EFA) fődíjáért – számolt be róla a Variety.com.

A dokumentumfilmek és az animációs filmek nem csupán saját díjkategóriájukban, hanem a legjobb film kategóriájában is indulhatnak ezentúl. „Egyszerűen fogalmazva Európa legjobb filmje mostantól nemcsak játékfilm, hanem egész estés dokumentumfilm vagy animációs játékfilm is lehet” – írta közleményében Matthijs Wouter Knol, az EFA igazgatója.

A filmakadémia szerint azért változtattak a szabályon, hogy rávilágítsanak: a dokumentumfilmek és animációs filmek is az európai kultúra fontos részét képezik, és hozzájárulnak sokszínűségéhez. Mint írták: „a dokumentumfilmek és az animációs filmek műfajok, történetmesélési hagyományok és elbeszélésmódok sokaságát kínálják bármely közönség számára.” A változást már az idei díjszezonban bevezetik.

Az EFA a fődíjra pályázó filmek válogatását három részletben hozza nyilvánosságra. Két merítést – augusztusban és szeptemberben – már bejelentettek, a harmadik valószínűleg már dokumentumfilmeket és animációs filmeket is tartalmaz majd. A 37. Európai Filmdíjak gáláját december 7-én rendezik meg a svájci Luzernben.

Ez is érdekelheti

Isabella Rossellinit is díjazzák a 37. Európai Filmdíjon

A 37. Európai Filmdíjon az Európai Filmakadémia Isabella Rossellini színésznő-rendezőt a Legjobb európai teljesítmény a világ filmművészetében díjjal tüntette ki.

Guadagnino és Almodóvar filmjeit is jelölhetik az Európai Filmdíjra

Az Európai Filmakadémia 16 további játékfilmet talált esélyesnek az Európai Filmdíj-jelölésre, melyek között az olasz Luca Guadagnino és a spanyol Pedro Almodóvar alkotásai is szerepelnek.

Európai Filmdíjért versenyez a Kék Pelikan

Az elmúlt időszak legjobb alkotásai közé sorolta Csáki László animációs dokumentumfilmjét az Európai Filmakadémia. Ezáltal a Kék Pelikan bekerült az Európai Filmdíjra jelölt produkciók közé a dokumentumfilm kategóriában. A valós eseményeket feldolgozó humoros, nosztalgikus történet a szabadságról és három jó barátról szól, akik az 1990-es években nemzetközi vonatjegyeket hamisítottak.