A két évvel ezelőtt megjelent Akik már nem leszünk sosem című regény után egy verseskötettel jelentkezik Krusovszky Dénes. „Ijesztő lett volna egy regény után egy újabb regény” – jegyezte meg. Szegő János szerkesztő először a versek epikus struktúrájáról kérdezte a szerzőt.
„Már a korábbi verseskötetekkel kapcsolatban is felmerült, hogy mintha meg nem írt prózai történetek lennének. Engem ez mindig érdekelt, de soha nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget, magától értetődőnek tűnik számomra a líra és az epika közti átjárás” – fogalmazott Krusovszky. „Engem az irodalom mindig egészében érdekelt, hogy ezen belül több műnemet különböztetünk meg, az csak izgalmasabbá teszi.” A költő hozzátette: a szakma és a közönség is szereti, ha egy alkotó eldönti: prózaíró, költő „vagy mi az ördög”; aki sokat mozog a különböző műnemek közt, egyfelől gyanússá válik, másfelől néha két szék között a pad alatt köt ki. „Az én munkáim kapcsán is rendre felmerül a kérdés, hogy ezek novellának látszó versek vagy versnek látszó novellák.”
„Költőként indultam, tartottam valahol, majd megjelent az első novelláskötetem, pályakezdő prózaíró lettem, később megjelent az első regényem – ami a nyolcadik kötetem volt –, mégis leginkább elsőregényes szerzőként emlegettek.” Krusovszky Dénes elmondta: a magyar költészetben erős a „trauma líra”, az élet egy-egy meghatározó törésére épülő tematika. „Az én költészetem inkább valami lassú kibontakozásra épül, nincs egyetlen nagy trauma, hétköznapi momentumok, kérdések merülnek fel, ezekből a megfigyelésekből állnak össze a versek, és így rétegződnek egymásra a kötetek.” Az Áttetsző viszonyokban önkéntelenül is viszonylag sok utalás szerepel a korábbi kötetekre, mikor ezt észrevettem, nem kezdtem el kivagdosni, hanem igyekeztem megfejteni, hogy ezek a versek miként reflektálnak a korábbi kötetekre – tette hozzá.
A történelmi tematikájú versekben a közösség története inkább magányos epizódokban bukkan fel – jegyezte meg. Míg a DuckTales megszakítása – Antall József halálakor – egy egész generáció számára meghatározó élmény, Nagy Imre újratemetése valahogy kevésbé zsigeri emlék, inkább tanult dolog – vélte. „Visszanézve a 20. század végi-21. század eleji magyar politikai kataklizma szimbolikus startpontjaként tekintek rá.”
1989. június 16.
A fürdőszobából
kicsempészett borotvapengével vágtam
ketté a gilisztát a forró teraszon,
hogy kiderítsem,
melyik végében van több élet,
aztán csalódottan vettem tudomásul,
hogy hamarosan megdöglött
mindkettő.
A természetlíra hangsúlyosan jelenik meg a kötetben. „Az ember és a természet viszonyáról, a klímaváltozásról szóló diskurzus nagyon erős volt az utóbbi évtizedekben, kitermelte a saját sztárjait. A koronavírus járvány valamelyest elhalványította ezeket a felvetéseket, de korábban mindenkinek át kellett gondolnia, hányadán áll ezekkel a dolgokkal. Én – miközben komolyan veszem a tudósok figyelmeztetését – nem érzek pánikot, nem váltam világvége-váróvá vagy embergyűlölővé. Miközben azt látom, hogy az emberek egymás iránti érzékenysége, figyelme mintha háttérbe szorult volna.”
A természet nagyszerűsége és borzalma egyszerre jelenik meg a kötetben. „A Rilkei kép elevenedett meg bennem az emberi vonásoktól mentes iszonyú angyalról. A természet is ilyen, noha igyekszünk humanizált metaforákkal megközelíteni.”
A kötet felépítéséről szóló kérdésre válaszolva Krusovszky Dénes elmondta: a versek keletkezésükkor kijelölik a helyüket, így kirajzolnak egyfajta szerkezetet. A te partod felé folyamatosan kúszott előre a kötetben, míg végül ez lett a nyitóvers.
„Régóta szeretnék novellákat írni, már a regény írása közben felmerültek bennem ötletek. Most, a versek után újra ezekkel a novella-jegyzetekkel foglalkozom majd. Van egy regény-tervem is, amin szépen lassan dolgozgatok.”
Nyitókép: MTI/Czimbal Gyula
