Ezen a napon történt

Július 30-án történt

1899-ben ezen a napon játszotta le a Magyar Úszó Egylet úszóiból összeállított két csapat Siófokon az első nyilvános hazai vízilabda-mérkőzést, amely 1:1-es döntetlent hozott. Képünkön friss világbajnok utódaik.

Július 27-én történt

A Queen együttes 1986-ban ezen a napon lépett fel a Népstadionban. A koncert emlékezetes momentuma volt, hogy Freddy Mercury – tenyeréről olvasva a szöveget – elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalunkat.

Július 26-án történt

Ma van Szent Anna és Joachim ünnepe, ők Szűz Mária szülei. Anna az özvegyek, a leendő édesanyák, nagymamák, a gyermektelen asszonyok, dajkák, háziasszonyok, szabók, szatócsok, molnárok, csipkeverők, cselédek és takácsok védőszentje, Joachim az asztalosok, a kádárok és a bányászok védőszentje.

Július 25-én történt

1893-ban ezen a napon avatták fel I. György görög király és Ferenc József császár jelenlétében a Jón- és az Égei-tenger közötti mesterséges víziutat, a Korinthoszi-csatornát, melyet Gerster Béla tervezett Türr István irányítása alatt.

Július 24-én történt

Ezen a napon 1897-ben este kilenckor a világon elsőként Tatán gyulladtak ki utcai acetilénlámpák, 1911-ben az amerikai Hiram Bingham a perui Andokban felfedezte az inka romváros Machu Picchut.

Július 22-én történt

Hírességek, akik ezen a napon születtek: Martinovics Ignác, a magyar jakobinus mozgalom vezetője és mártírja, Pirk János Munkácsy Mihály-díjas festő, grafikus, Muráti Lili színésznő és Al Di Meola amerikai jazzgitáros, zeneszerző (képünkön).

Január 13-án történt

1568-ban ezen a napon a tordai országgyűlés vallásszabadságot hirdetett, ezzel pedig elismerte a katolikus, az evangélikus, a református és az unitárius vallás egyenjogúságát Magyarországon.