Fedél nélkül – Az év alkotása

Irodalom

Tizenhatodik alkalommal adják át az Év alkotása díjat vers, próza és kép kategóriákban, otthontalan tehetségeknek a Fedél nélkül művészeti pályázatának keretében. A díjátadó május 4-én a Spinoza Színházban várja a művészetkedvelőket.

A Fedél nélkül utcalap kezdeményezésére az első, 2004-es kiírás óta 450 szerző több mint 11 ezer alkotása érkezett be az szervezethez.

„Célunk megmutatni az otthontalan alkotók értékeit a nagyközönségnek, és erősíteni bennük saját alkotói identitásukat, aktivitásukat növelni. A művészet értéket teremt, és a tehetség nem lakcím szerint válogat. Hisszük, hogy segíthetünk utat törni a legkiválóbbaknak, és otthonosságot találni a kortárs művészeti életben is” – mondja Kepe Róbert, a Fedél nélkül főszerkesztője.

A művészeti pályázat célja, hogy az alkotók a pénzjutalom mellett szakmai elismerésben is részesüljenek.

A Fedél nélkül utcalap és kiadója, a Menhely Alapítvány a pályázók kortárs művészeti életbe való bekapcsolódását is igyekszik segíteni, alkotásaikat önálló kiállításokon, lapjukban, kötetkiadással és színházi együttműködések mentén is népszerűsítik.

A díjátadón vers, próza és kép kategóriában ismeri el az előző év legjobbjait a kortárs művészekből álló zsűri: Fekete András zsűrielnök, a Pagony kiadó munkatársa, valamint Tóth Krisztina, Garaczi László és Németh Gábor a vers és próza kategóriában, Balogh Tibor, Szász Lilla és Eifert János a kép kategóriában.

A nyertes alkotásokat Libor Laura, Pokorny Lia és Lengyel Tamás színművészek adják elő. Az eseményen az eLeM akusztik zenél.

Fotók forrása: Fedél nélkül