Bodzsár Márk korábban a Levegőt venni című kisfilmjével hívta fel magára a figyelmet, Isteni műszak című első egészestés munkája csütörtökön kerül a mozikba. A fekete komédia műfaji játékairól, elsőfilmes „gyerekbetegségekről” és a Magyar Nemzeti Filmalappal kialakult munkaviszonyáról kérdeztük a fiatal alkotót.
Amikor bemutatták A nagy füzetet, Szász János azt kérte a nézőktől: ne úgy tekintsenek a műre, mint a Filmalap első filmjére, hanem mint Szász János alkotására. Az Isteni műszakkal kapcsolatban is felmerültek már kérdések, hogy mennyire a saját munkád, van-e nyomás felülről. Zavarnak téged ezek a megjegyzések?
Erről is kell beszélni, szívesen is teszem, de ez elveszi a hangsúlyt arról, hogy van egy film is, ennek vannak szereplői, zenéje és képi világa. Úgy gondolom, inkább arról kellene beszélgetni, hogy erről ki mit gondol.
Vannak rossz tapasztalataid?
Az zavart az eddigi interjúk kapcsán, hogy túlságosan ez tematizálja a beszélgetéseket, ami abból a szempontból érthető, hogy ez egy új rendszer, és most jönnek ki az első filmjei. Elfogadom: ez jó ürügy arra, hogy a Filmalap működéséről is beszélgessünk. Mégis sokszor kellett félreértéseket eloszlatnom a Filmalap tevékenységével kapcsolatban. Tegnap mondta nekem egy újságíró, hogy városi legenda kering arról, miszerint a filmnek van egy sokkal hosszabb, rendezői változata, ami sokkal jobb annál, mint ami a jövő héten a mozikba kerül. Ez teljes mértékben cáfolandó. Abszolút alkotói szabadságban született a film. A vágó és én közösen döntöttünk arról, hogy itt van vége. Én a Filmalapnak hálával tartozom, hiszen bíztak bennem, és adtak 206 millió forintot, hogy megcsináljam ezt a filmet.
Az egyik írásban érezni is lehetett, hogy az újságíró a filmről alkotott negatív véleményét a Filmalap ?számlájára? írta. Holott a forgatókönyv után jön a forgatás, amely rendezői döntések sora.
Igen, én is úgy látom, ha valaki hibákat talál a filmben, azokat is az én számlámra kell írni! Most én vagyok a mozgó céltábla; a hibákat is én követtem el.
Ez az első nagyjátékfilmed - egyfajta filmes tűzkeresztséget is jelent egy nagyszabású produkció koordinálása. Milyen kihívásokkal és nehézségekkel kellett szembenézned? Fel lehet rá készülni?
Egy nagyjátékfilm hosszútávfutás. Egy kisjátékfilmnél négy-öt napon át kell koncentrálnom, míg ennél a filmnél 42 napot forgattunk ? ez egy olyasfajta tapasztalás, amelyre nem igazán lehet felkészülni. Akkor, amikor csinálja az ember, átesik a tűzkeresztségen. Próbáltam a forgatás előtt és alatt is egészségesen élni ? tréningeztem magam mind fizikailag, mind szellemileg. Nekem a féltáv után volt egy mélypontom: egy pillanat, amikor úgy éreztem, elfogyott az energiám. Szerencsére profi stábbal és kiváló színészekkel dolgoztam, így újra sikerült lendületet vennem és hasonló módon tudtam koncentrálni, mint a forgatás kezdetekor.
Gondolom, menet közben tanulja meg az ember, hogyan koordinálja, lássa át a több mint egy hónapos forgatás szegmenseit.
Igen, itt sokkal nagyobb egységeket kell egyben látni és koordinálni. A filmkészítés olyan dolog, amit folyamatában lehet megtanulni: azt, hogyan kell kialakítani egy nagyjátékfilm struktúráját, hogyan lehet egy film ritmusára rátalálni. Én a díszbemutatón láttam először nagy vásznon és profi hangrendszerrel a filmet, és azt éreztem, egy-két jelenetnek egészen más ritmust adnék.
Melyik jelentekre gondolsz konkrétan?
Éreztem egyfajta belassultságot, statikusságot a kínai étteremben játszódó jeleneteknél, úgy éreztem, most más ritmusban csinálnám. Lehet, hogy kevesebb csönddel, vagy néhol a csendet kitartva és egy-egy mondatot elveszítve gördülékenyebb eredményt értem volna el. Sokszor éreztem azt, hogy túl lassan suhan el a mentő a képernyő jobb széléről a bal szélére - ezeket elvághattuk volna előbb. Nüansznyi dolgok, de összhatásában jót tettek volna a filmnek.
Az Isteni műszak egy szerelmes történet, de van benne gengszterfilmes és westernfilmes motívum is. Nem féltél attól, hogy a műfaji eklektika túl nagy súlyú lesz, és nem tudsz magabiztosan játszani a stíluselemekkel?
Biztos az elsőfilmességből adódik, hogy ennyi mindent szerettünk volna megidézni, de azt gondoltuk, részünkről úgy lesz őszinte a film, ha nem köteleződünk el egyetlen műfaj mellett sem. Abban bíztunk, hogy a műfaji eklektika ellenére a karaktereknek és a történet éjszakai jellegének köszönhetően megteremtődik a kohézió.
Az alaptörténet - miszerint lengyel mentősök összeszövetkeznek egy temetkezési vállalkozóval - kapcsán azt éreztem, nagyon sok összetevője van a történetnek, és azok több műfaj irányába mutatnak. Azt gondoltam, a film akkor tudna igazán jó lenni, ha nem csinálnék belőle egy szociografikus-társadalmi drámát, sem egy másfél órán át röhögtető vígjátékot. Azt aknáztam ki a történetből, hogy van benne valami szívszorítóan szomorú és hátborzongatóan vicces.
Tudni lehet, hogy Tarantino vagy Kubrick életműve nagy hatással van a munkáidra. Az Isteni műszak vonatkozásában milyen előképeket, filmeket néztél? Mi volt a szempont?
Többször előjött a Tarantinóval való párhuzam, ami azért helyénvaló, mert sokszor ő is eklektikusan fogalmaz. Scorsese és Tarantino munkáit nagyon szeretem, de a távol-keleti filmek iránti vonzódásom is igen erős: említhetem az Oldboyt Chan-wook Park-tól vagy A halál jelét Joon-ho Bong-tól. Ők azért fontosak, mert az erőszakot humorral társítják, és a morális kérdéseket a groteszk felé tolják el. Emellett vonzódom a burleszk iránt is: nagyon szeretem Chaplint és Keatont. A mentősfigurát mint modern burleszkhőst próbáltuk ábrázolni ? ő keveset beszél, inkább a gesztusai éltetik.
A filmben többször használsz flashback-et, amelyeket fekete-fehér, burleszk-szerű módon ábrázolsz. Engem nagyon kizökkentettek ezek az epizódok. Miért érezted adekvátnak ezt a stílust?
Amint mondtam az imént, szeretem a burleszk filmeket. A másik motiváló tényező az volt, hogy a zárt terekben zajló történetünk világát megnyissuk a flashbackek által. Két olyan flashback is van, amely egy kínai étteremben játszódó jelenetnél jön közbe, ahol a szereplőink hosszan ülnek és beszélgetnek - ezt a jelenetet ki akartuk nyitni. Amikor a harmadik szereplőhőz társul egy flashback, akkor egy Trabantban ülünk. Azt reméltük, hogy ezáltal levegőssé tesszük a jelenetet, kontrasztot ad a zárt terekhez képest.
A film egyik erőssége a színészi jelenlét - mindegyik főszereplő brillíroz. A karakterek felépítésében menyire működtek közre a színészek?
Nagy boldogság volt ezekkel a színészekkel együtt dolgozni, mindannyiukat zseniálisnak tartom. Örültem, hogy helyzetbe hozhatom őket. Sok szereplőnél már meg volt az a lehetőségem, hogy rájuk írjam a figurát: a főszereplő évekkel a forgatás előtt már ott volt a fejemben. Ők a forgatókönyv több verzióját is olvasták, sok esetben tanácsot is adtak a tekintetben, hogyan tudnánk gazdagítani a figurákat.
Stork Natasának, aki Milán mennyasszonyát játssza, nagyon erős jelenléte van a vásznon. A gyufa-trükkök miért kerültek bele a filmbe?
Natasával évek óta szerettem volna dolgozni, de ő viszonylag későn került a képbe. Először egy szerb színésznőben gondolkodtunk, akivel végül mégsem dolgoztunk együtt. Amikor ez a lemondás megtörtént, akkor azt gondoltam, hogy csak ő, és senki más az itthoni palettáról. Szerencsére volt 2-3 hónapunk együtt próbálni és felkészülni a szerepre. Nagyon lelkiismeretesen tanulta az idegennyelvű dialógokat, és arra is törekedtünk, hogy ezeket a telefonbeszélgetéseket valamilyen kis mozzanatokkal feldobjuk. Youtube videókat kezdtünk el nézegetni, gyufás trükköket, amelyek szépen lassan beépültek a filmbe. A háborúban valóban cigarettával fizették a kórházi dolgozókat, és mindenki láncdohányossá vált a stressztől. Innen jött az ötlet, hogy játsszunk el ezzel, és hozzuk be ezt a gyufás motívumot a történetbe.
Reich Danival 3 hónapig tervezgettétek a film vizuális bázisát. Milyen elképzelések mentén alakítottátok ki a ?90-es évek Budapestjét? Mi vezérelt benneteket?
Szerettük volna, ha ez a film úgy lesz értelmezhető, mint egy mese az éjszakában. Kezdetektől arra törekedtünk, hogy ne a realizmus felé vigyük el, hanem elrajzoltan ábrázoljuk a mentősök világát. Erre jó eszköz volt az éjszaka, illetve az, hogy a mentős világ sokféle közeget nyitott meg előttünk. Az éjszaka kihaltsága, komorsága adta meg az alaptónust, ebbe hoztunk bele színes foltokat: az aluljáró, a börtön, vagy épp egy nagypolgári lakás.
Miért függesztettétek ki Michelangelo Ádám teremtését a mentőben?
Volt egy praktikus oka: nagyon unalmas lett volna anélkül, és szerettük volna feldobni a térelválasztót (nevet). Arra próbáltunk ironikusan utalni ezzel, hogy olyan orvosokról szól a film, akik visszaélnek az emberek bizalmával, kvázi Istent játszanak, és mások sorsáról döntenek. A két egymás felé mutató ujj Isten és ember viszonyát szimbolizálja, ezért került be a kép ebbe a közegbe.
A Pálos Hanna által alakított narkós kétszer is visszatér a filmben, még dramaturgiai funkciót is ellát, hiszen ő indítja el az események végső láncolatát. Fontos volt, hogy ez női karakter legyen?
Azt gondoltam, érdekes lehet, ha a három főszereplő végzetét egy nő dönti el. Ő eredetileg egy férfi szereplő lett volna, de úgy éreztem, túl sok a férfi a történetben: ezért változott át nővé. Amikor átírtam a karakterét, akkor rögtön Pálos Hannára gondoltam, és nagyon örültem, hogy végül ő kapta ezt a szerepet. Arra törekedtem, úgy legyen lecsúszott narkós, hogy mellette felderengjen valami egykori szépségéből is. Neki sokkal szebb élete is lehetett volna, ha az nem bicsaklik meg. Ennek a kettőssége érdekelt minket.
Összegezve: mit tanultál meg az első rendezésedből?
Említettem ezt már korábban, de nagyon fontos, hogy az energiát okosan kell beosztani. Nem tudom, ez hogyan lehetséges, hiszen egy nagyjátékfilmnél hosszabb ideig kell folyamatosan figyelni. Színészvezetés terén - talán ez pökhendien fog hangzani ?, úgy éreztem, jól mennek a dolgok. A technikailag bonyolultabb jeleneteket - mint például egy lejtőn való lefelé száguldás vagy egy robbanás -, jobban meg kell tanulni uralni. Ilyenkor a stábban is van izgatottság, amit egy rendezőnek kezelni kell, ilyenkor is nyugalmat és magabiztosságot kell mutatni. Fontos még az, hogy az előkészítési fázis még több figyelmet és kidolgozottságot elbírt volna: sokszor azt éreztem, egy-egy jelenet beleragadt két beállításba, és ez statikussá tette őket. A következő alkalommal biztosan több figyelmet fordítok arra, hogy jobban megmozgassam a jeleneteket, képileg alaposabban feldolgozzam őket.
Milojev Zsanett
