 |
| Bernard van Orley: A vad szétosztása |
A tárlaton bemutatott összes művet leginkább az Itália iránti vonzódás köti össze: az északi, zártabb paraszti vagy városi életmód hirtelen kitágulása az újonnan felfedezett ókor esztétikája felé, amely a vallásos témák helyett emberi helyzeteket tett a középpontba. Tájképek váltották fel a falusi életképeket, antik romok festői látványa veszi körül az ószövetségi toposzokat, megjelenik a tér, a perspektíva, a test szépsége, az egyéniség. Olyan valószerűtlenül modern felfogású rajzok is felbukkannak, mint Denys Calvaert akttanulmánya, persze allegorikus köntösben, de egészen a posztimpresszionizmus szemléletéig merészkedő nyílt, őszinte ábrázolásmóddal. De itt láthatók Jan I. Brueghel csodálatos tájképei, Michiel Coxcie Trionfi-sorozata Petrarca műve alapján, Pieter de Witte rajzai, Antonie Mirou Schwalbach-i sorozata és néhány nagy hatású lap a ?budapesti vázlatkönyv? mesterétől.
 |
| Jan Cornelisz Vermeyen: Női fej |
A tárlat fejezetei lépésről lépésre követik az új németalföldi rajzművészet megszületését. A látásmód radikális átalakulása, amely csupán néhány évtized alatt jutott el a késő gótikától a manierizmusig, jól végigkövethető az itt szereplő művészek grafikáin. Talán a lapok elrendezésével még jobban lehetett volna érzékeltetni a folyamat szakaszait, de kárpótlásul kitűnő szövegek segítik az eligazodást. Az egész bemutató egy információkkal jól megtámogatott szellemi térkép, amely az itáliai reneszánsz udvaroktól az egyház reprezentációs törekvésein keresztül a vallásháborúkig átfogja a kor mozgásait. S mindezt elbűvölő rajztudással bíró alkotók vonásai, a tér szerkezetét finom eszközökkel ábrázoló kompozíciók, a test hajlatain elidőző mozdulatok hívják elő. A grafikák gyakran nagyszabású freskók, kárpitok kartonjai, de itt még minden részlet jelen van, a vonal még nem vész el a színek, felületek tobzódásában, még kíméletlenül őszinte a papírhoz érő toll vagy tus. A közvetlen, élményszerű rajz, a pillanatnyi hatást rögzítő vázlat sokkal személyesebb, mint a táblakép: itt még a felfedezés öröme ragyog.
 |
| Jan I. Brueghel: Téli táj utazókkal |
Talán éppen ez az a momentum, ami a nagyszerű anyagból jobban kibontható lett volna. A Szépművészeti grafikai kiállítóterme nem segít hozzá a személyes találkozáshoz. A fényérzékeny lapok megvilágítása műtárgyvédelmi szempontból nyilván tökéletes, de a részletek felfedezése ebben az általános, szórt fényben majdnem lehetetlen. A látogató csak megsejti a rajzok különleges auráját, de nem jut eléggé közel hozzájuk. Azok az értékek, melyeket a múzeum évtizedek óta csak tárol, de néhány lap kivételével még alig állított ki a nagyközönség elé, sokkal izgalmasabb keretet, a lapok belső dinamikáját feltáró, jobb fényhatásokat érdemeltek volna.
