Ny? állomás következik, G. néni üvölt, P. ország fővárosa K., amely ?gyakorlatilag egy hatalmas, nagyon szövevényes, bonyolult szerkezetű?, legalább ezeremeletes épület. F. kastélyban készülnek nagyszabású ebédre, S. csajt szed fel, Y. étteremben a magyarországi macskamozgalom X folyóirata kerül szóba. A kafkai formai és tartalmi elemek (névvesztés, állatiasuló átváltozás, erősen kihagyásos példázati témakezelés a szorongás pszichológiájának jegyében stb.) tobzódnak a Hungarovox által kiadott kötetben. A szívesen kínált, 1972 óta őrizgetett finom teába állítólag Borges vizelete van belekeverve. A latin-amerikai író műveltségkultuszának, hipotéziseinek visszfénye is irizál a szövegeken.
Az 1970-ben született Szirmai Péter nem takargatja, hanem plakatírozza Franz Kafka és Jorge Luis Borges nyilvánvaló hatását. A 20. század e két ikonikus írónagyságának ihletését nem kevesen próbálták már elegyíteni (a magyar irodalomban is), váltakozó sikerrel. Ami az alapállást illeti, Szirmai jól jön ki a maga választotta alkotói szituációból. A mindig egyes szám első személyben tartott előadással az egyetlen alaknak ugyan nem tekinthető, mégis önmagával rokon történetmondó megképzése szuggesztív. A realisztikus és víziós elemek váltogatása pulzálást ad a novellasornak, mely más írókat is bekapcsol (az Új barbárok például a címmel és jelölt idézetekkel Móricz Zsigmondot ? némi meglepetésünkre). Kiváló tematikus ragasztóanyag a könyv, ?könyvesség?, könyv- és folyóirat-kultúra, könyvírás végigvitele (címekből is kitetszően: Mániákus bibliofília; Utazás a könyvesbolt mélyére; Riport magammal; Irodalmi bűncselekmények osztálya; Szerkesztőségi óra ? de, kevésbé egyértelműen, más novellacímek is megjátszatják ezt az orientációt). Szirmai könyvének jellegzetes, sokarcú hőse tehát a felvállalt literátus hagyományokban élő, a könyvnek, könyvtárnak elkötelezett, esetleg a szépírást művelő értelmiségi, aki identitását e tradíciók és ténykedések által igyekszik megfogalmazni, általában előnytelen, kockázatos, rejtélyes, szabadsághiánnyal fojtogató létfeltételek közepette, menekülésvágytól hajtva.
A probléma akkor jelentkezik, amikor a kiinduló helyzetek várakozást keltő felvázolásának tartalmas, újszerű folytatást, kifejletet kellene nyernie a vállaltan szürke, közlő, ráspolyos mondatok révén. Szirmai sokkal jobban ír meg hangulatokat, állapotokat és gondolatokat, mint eseményeket, történésíveket. Ez nem pusztán a szűk terjedelemből eredő, részint természetszerű jelenség. Első hat, számozott szekvenciákra osztott, a tárcanovella és az ?egyperces? közt ingázó szövege ? a könyv címadó darabja kivételével ? alig tud ellendülni saját kezdetétől (a két móriczi ?nyájajuhász? szentenciázva, fenyegetően jósolgat, az Új barbárok értelemadása a Barbárokra maradna stb.).
Különféle színvonalúak, különféleképp kidolgozottak, ám mindenképp sikerültebbek a további kétharmad rövidtörténetei. Az átvett motívumokat szintén nem rejtegető A katedrális, a macskauralom, macskakultúra animalitását nem az irónia felől értelmező Szerkesztőségi óra, valamint a gyűjtemény csúcsnovellája, a Természetes gyógymódok jelzi, hogy a 2007 és 2009 közé datált írások saját látásmódot, egyéni hangot forrtak ki magukból (olykor a részletek is egész-érvényűek. Így a fantomváros, épületország K. leírása, amelyet a sci-fi korszakában ötletparádézó Hernádi Gyula is megirigyelhetne. Ő azonban eltekintett volna attól a szájbarágós hatalomkritikától, mely a Használd a harmadik kezed! lapjait megterheli). A Természetes gyógymódok Hajnóczy Péter civilizáció-tagadó, világvég-sejtelmű nagyelbeszélését (Jézus menyasszonya) is felidézheti, immár Szirmai könyvének legfenyegetőbb sziluettjeivel, legsötétebb tartalmaival (a gyermekgyilkosságig, kannibalizmusig). Ám épp itt is mutatkozik anyagkezelési gikszer. A beszélő gebék vontatta gépkocsiján kis betegéhez érkező orvos hol itt, hol ott (alkalomadtán a motorháztetőn) ülő, szintén beszélő keselyűjével konzultálgat. Ám a halálmadár egy pillanatra megszűnik attribútum lenni: ??a testet elvinnénk, ha nem probléma. Annyi elég nekünk ? mondta hidegen a bennem élő keselyű?. Az addigi látomásosság egyszerű metaforikus, önelemző visszavétele (?létezik egy keselyű-énem is?) sokkal kevesebbet jelent, mint a szuverén entitásként kivetült madárlény ? amely, gazdájától függetlenül, mindjárt vissza is tér önmagába, hogy szörnyűségesen túlnője korábbi funkcióit: ??felkapta a testet, és kivitte az udvarra földarabolni?.
Fekete világú, fekete borítójú könyv. A fedlapon Goya-kép haláltáncával, a mottóban ?az éjszaka mélyével?, az aljassággal, a végső gödörrel (Céline). Ha ez a kezdet, akkor figyelemre méltó fekete kispróza-korpusz is válhat az itt elindított törekvésekből.
