Nyolcvan felett én is ilyen élesen és tisztán fogok emlékezni gyerekkori eseményekre, évtizedek óta nem látott helyszínekre, családtagokra és ismerősökre? Végig ez a kérdés motoszkált bennem, miközben Ferdinandy György legújabb könyvét, a Tambót olvastam. Aligha. A nosztalgia soha nem volt az erősségem, és néha már most is csak némán pislogok, amikor a barátaim közös emlékeket, állítólagos egyetemista társakat, nekem tulajdonított mondatokat emlegetnek fel. Nem így Ferdinandy, aki ezzel a könyvével azokat az életrajzi hézagokat is kitölti, amelyek a korábbi műveiben kimaradtak.
Emlékmorzsák gyűjteménye a Tambo, mégis képes áttekintést adni a rendhagyó életútról. A szerző átélte a II. világháborút, a vöröskeresztes gyerekek sorsát, családja széthullását. Ötvenhatban Franciaországba emigrált, és harminc évig nem térhetett haza. A Puerto Ricó-i Egyetemen oktatott, nyugdíjazása óta Miami és Budapest az otthona. Már amikor nincs Covid, és szabadon utazhat. Mindeközben pedig írt több mint ötven könyvet, és számtalan francia, spanyol fordítás is fűződik a nevéhez.
Ezek az életesemények, történések újra és újra felbukkannak a könyvben, gyakran ismétlődően vagy oly módon, hogy az író emlékezésre kényszeríti magát. Időnként csak mellékszálként, hogy kontextusba tudjuk helyezni egy-egy családtag vagy rég volt barát alakját. Máskor viszont az önreflexió eszköze a múltba tekintés, amely néha bánatos, olykor egykori cselekedeteire, érzéseire megértően emlékező szavakra készteti Ferdinandyt.
Ugyanakkor kritikus és őszinte is magával, írói pályájának megítélését nem homályosítják el a díjak, elismerések: nem érzi magát elég sikeres és elismert alkotónak sem Magyarországon, sem külföldön. Felemlegeti visszhangtalanul maradt műveit, mégsem a keserűség hangján szól. Elfogadja, ami neki, a Nyugatra emigrált írónemzedék egyik utolsó tagjának jutott:
a háromnyelvűség nehézségeit, a kulturális különbségek leküzdhetetlenségét, a kívülállóság érzését.
Ezeken nem javított a koronavírus-járvány sem. A szerző csípőprotézis-műtétje után a számára mindmáig idegen Miamiban ragadt. A Tambo e kényszerű bezártság körülményei között született.
A múltat felelevenítő írások mellett aktualitások is szóba kerülnek benne, így például Trianon századik évfordulója, az amerikai elnökválasztás meg az író 85. születésnapján rendezett „Facetime-buli”, amelyre a gyermekei a világ különböző pontjairól jelentkeztek be.
Formailag is sokszínű a kötet: forgatókönyv, elbeszélés, novella, levél, ajánló, kritika, jegyzet egyaránt bekerült a szövegek közé. A szerkesztés érdeme, hogy töredezettsége ellenére is íve van a műnek, olvashatósága és befogadhatósága sem csorbul.
A tambo kecsua indián szó, és pihenőhelyet, de raktárt is jelent. Ferdinandy György ezzel a könyvével vajon mindent elmondott-e már a múltjáról, sikerült helyre tennie magában az összes részletet, és mostantól csak a pihenésnek él majd? Talán igen, hiszen a munkát becsülettel elvégezte. Rajtunk áll, hogy példáját követve mi is átvizsgáljuk-e a saját csomagunkat.
Nyitókép: Ferdinandy György József Attila- és Arany János-díjas író, költő, kritikus, irodalomtörténész, egyetemi tanár, a francia írószövetség és a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság tagja budapesti otthonában 2017. szeptember 26-án. Fotó: MTI/Czimbal Gyula
