A cseh alkotót kézzel színezett buja fotói tették híressé, amelyek a fotográfia és a festészet határán oszcillálnak. A kiállítás nemcsak ezek közül válogat, hanem a korai darabokból is, amelyek stílusukban még egészen mások, de hangvételükben már Saudek karakterére jellemzőek. A sor az ötvenes-hatvanas években készült felvételekkel indul, amelyek sokkal letisztultabbak, mint a későbbiek, ám ugyanazt a szabadságeszményt jelenítik meg, mint azok. A hippikorszakban járunk, amikor az életet áthatotta a felhőtlen derű és a zavartalan korlátlanság.
A Szerelmi kötelék két alak feltétlen összetartozását ábrázolja. Hason fekszenek, testtartásuk az egymás iránti szoros kapcsolódásról beszél, kezüket bilincs tartja össze. A szerelem egyszerre szabadít fel és béklyóz meg, állítja Saudek. Ezzel egészen ellentétes a Giccs gyereklapba című mű, ami az ártatlanságával szólít meg. Egy fiú szívet rajzol a falra, miközben a mellette álló kislány a játék babáját ringatja. Bár a két alak nem ér egymáshoz, sőt még csak egymásra sem néznek, egymás iránti feltétel nélküli szeretetük szinte tapintható.
Saudek fotói a születéstől a halálig az élet legfontosabb pillanatait örökítik meg, és a különféle életkorok nagy összefüggéseire is képesek rámutatni. A fotók intenzív érzelmekről beszélnek a maguk tisztaságában és egyszerűségében.
A Fekete könnyek női alakjának mély fájdalmával annak ellenére is tudunk azonosulni, hogy nem ismerjük a történetét, és a Csókkal itattam fel a könnyed jelenete is bárki számára ismerős lehet. Saudek a fotóin remekül játszik az ellentétekkel, a felcserélhetőséggel. Az Animal című képen szereplő gyermek ártatlan kislány ugyan, tekintetében azonban egyfajta bestiális őrület csillan meg. Az Élet az erő és a gyengeség képe egyszerre: izmos férfi tart a kezében törékeny csecsemőt. A gondoskodás és a törődés egyaránt erősen jelen van itt.
Az első terem utolsó képein megjelenik az ablakmotívum, ami Saudek kései munkáin újra és újra feltűnik majd. A kint és bent dichitómiájával való játék szimbóluma az ablak, ami két világot választ el egymástól. Van ezekben a képekben valami misztikum, ami kihegyezi a néző idegszálait és megborzongatja a fantáziáját. Az elmosódott, füstszerű atmoszféra, az omladozó falak, a tünékeny alakok mind-mind kísértetiessé teszik őket.
Saudek az ablakmotívum megjelenésével nagyjából egy időben elkezdi kézzel színezni a képeit. A látvány ettől egészen gazdaggá válik: az élénk árnyalatok barokkos hangulatot kölcsönöznek a munkáinak, érzelmileg sűrűbbé teszik őket, és a fotográfia kezdeti időszakát is megidézik. A 120 km/óra és a David, örök magány című felvételek az úton levés nehézségeiről beszélnek, és tele vannak nosztalgikus töltettel. Az Azok a hatvanas évek… a szenvedély, a fogvatartás, a birtoklás képe, így párhuzamba állítható a korábbi, Szerelmi kötelék című művel. A Karnyújtásnyira akt az elérhetetlen vágyról szó. Ezután azok a fényképek következnek, amelyek a szecesszió bujaságát, fülledtségét imitálják. A kitárulkozó női aktok vágyakozó tekintettel néznek a kamerába, szinte elcsábítják a nézőt. Saudek budoárhangulatú munkáiról a századelő dekandenciája köszön vissza.
És itt érkezünk el ahhoz a ponthoz, ahol megláthatjuk Jan Saudek igazi arcát. Komponált jeleneteiben van valami egészen zavarba ejtő: látszat és valóság között mozognak, egyszerre vonzzák a szemet, és keltenek viszolygást. Saudek álmokat és vágyakat sűrít időtlen, álomszerű, néhol kísérteties víziókká. Provokatív munkái ugyanakkor nem mellőzik a humort sem. Megzavarják a nézőt: nem tudja, hogy pontosan milyen pozícióból kellene ezekre a képekre néznie. Viszolygást kelt az idős férfi, amint a fölé magasodó nő mellét szopja, hasonlóan ahhoz a női akthoz, aki apja koponyájával a kezében pózol. Miközben a színek, a látvány olyan erős, hogy nem engedi elfordulni a szemlélőt. Saudek zavarba ejtő témái szégyenérzetet keltenek, mert úgy érezzük, illetlen ennyire hosszan bámulnunk ezeket a jeleneteket.
A kiállítás utolsó egységében azok a fotók szerepelnek, amelyek már egészen közel állnak a festészethez. Érdekes felületi játékok hatására annyira festőiek. Mindhárom képen megjelenik az ablak, és előtte kifelé tekintő női aktokat látunk, amelyek testtartása tele van elvágyódással.
Bár rendkívül provokatív munkákról van szó, nem mehetünk el Jan Saudek humora mellett sem. A felvételei gyakran váltanak ki a nézőből undort és viszolygást, gyönyört is keltenek, és ötletességük folytán nem egyszer megnevettetnek. A Két hold a paraván mögül kivillanó fenékkel, a Túl szűk az egyik nő dekoltázsa és a másik feneke összejátszásával ingerel mosolyra.
Saudek fotói azonban attól igazán varázslatosak, hogy legyen szó gyermekábrázolásról, érzéki jelenetekről, a test materialitását kiemelő vagy az élet végét szimbolizáló képekről, minden esetben merész fejtegetések a lét gyötrelmeiről és természetes varázsáról, az emberi érzelmek ellentmondásairól, az ösztönök pusztító és felemelő voltáról.
A kiállítás május 28-ig megtekinthető.
Nyitókép: 120 km/óra (1984, kézzel színezett ezüst zselatin, részlet) © Jan Saudek
