Mikor és hogyan találkoztatok Joone-nal?
Először 2022-ben hívtak meg a Szigetre, ahol az ArtZone helyszínén tartottam élő festést: egy kifeszített vásznon örökítettem meg aktuális benyomásaimat. A programfüzetben böngészve bukkantam rá egy másik venezuelai művészre, Joone-ra, aki DJ-zett az egyik színpadon. Odamentem hozzá, megismerkedtünk, onnantól kezdve pedig folyamatosan kapcsolatban voltunk, figyeltük egymás munkásságát, gondolkodtunk azon, hogy esetleg a jövőben dolgozhatnánk is közösen egy projekten.
Hogyan indult el végül ez a közös projekt?
Joone 2019-ben alapította meg az elektronikus zenei kiadóját, az Acrylic on Canvast azzal a céllal, hogy platformot teremtsen saját karrierjének beindításához, valamint hogy teret biztosítson az új és feltörekvő művészeknek tehetségük megmutatására. Mivel az AOC nemcsak lemezkiadó, hanem közösség is, ezért egy idő után evidensnek tűnt, hogy együttműködjünk. Én már korábban is készítettem lemezborítót argentin, magyarországi és más nemzetiségű zenekarok számára, ugyanis mindig izgatott, hogyan lehet összekapcsolni e két művészeti ágat, a zenét és a képzőművészetet. Így az ötlet tulajdonképpen onnan jött, hogy felajánlottam: az egyik lemezének elkészítem a borítóját. Aztán végül addig beszélgettünk, amíg kiderült, hogy szeretné megreformálni a kiadóját, ami akkor kapta meg ezt az új nevet is, ezért végül abban maradtunk, hogy tizenkét, már létező és 2023 során megjelenő lemez borítóját készítem el. Így tulajdonképpen a kiadó nevéhez is hűek lettünk: ténylegesen akril-vászon képek készültek.
Mi volt a projekt legnagyobb kihívása?
Megtartani a harmóniát a kétféle dolog között. Jelen esetben nem az adott album zenéje a mérvadó, hanem az, hogy a borító erős jel legyen, jól essen ránézni, valamint felkeltse a figyelmet az adott album iránt. Az a cél, hogy amikor meglátod a képet, akkor rögtön eszedbe jusson az album. Ez mindenképp kihívás volt, de talán még ennél is komolyabban meg kellett küzdenem azzal, hogy sikerüljön minimalista kompozíciókat létrehoznom. 20x20 cm-es méretben készültek el a munkák, ez pedig nem engedi, hogy túl sok gesztust vagy narratívát tegyek a képre. Koncentráltabbnak, fókuszáltabbnak és egyszerűbbnek kellett lennem.
Ahogy nézegetem ezeket a borítókat, az tűnik fel, hogy kicsit más, mint amit a képeidről ismerünk.
Alapvetően figurális festő vagyok, narratív jeleneteket építek fel, amelyek nyers, expresszív módon a belső démonjainkat villantják fel és ezek megismerését, leküzdését teszik lehetővé. Először szerettem volna a jól felismerhető karaktereimet használni a borítókon is. A kiadó kérése azonban az volt, hogy inkább absztrakt kompozíciókban gondolkodjam, olyanokban, amelyek jól felismerhetők, mint ahogy a zenében emlékszünk az egyes szakaszokra, amelyek a nagy egész koncentrált részei. Először féltem, hogy csak ilyen minimális gesztusokból építkezhetem, hiszen én alapvetően sok részletet rakok fel a kompozícióimra, de azután rájöttem, hogy mialatt ezt csinálom, a saját hangom is fejlődik, alakul. Az így létrejött képek olyanok, mintha a saját festményeim makrói lennének: mintha ráközelítenék egy-egy festői részletre. Ezáltal mégis köthetők hozzám és a korábbi képeimhez, miközben a megrendelő igényének is eleget tettem. Nagyon fontosak az ilyen projektek, mert segítenek abban, hogy ne szorítsam korlátok közé magam és a praxisomat.
Szívesen kísérletezel?
A kísérletezés fontos tényező: nem akarok önmagam ismétlésének az ismétlésévé válni. Egy kollaboráció pedig mindig jó alkalom arra, hogy kipróbálj új dolgokat, hogy kicsit a háttérbe szorítsd az egódat, és a közös ötletelésből sok próbálkozással megszülessen valami váratlan. Szerintem egyébként is nagyon fontos, hogy kilépjünk a saját szűk buborékunkból, komfortzónánkból. Ez mindig kockázatos, számos veszélyt rejt magában, viszont sokkal izgalmasabb is, hiszen sosem tudhatjuk, hogy milyen felfedezésekre juthatunk.
E munkákra az anyagszerűség is igen jellemző, festői faktúrák, expresszív ecsetvonások alkotják a kompozíciókat.
Emiatt kapcsolódnak a festményeimhez is, amelyeken szintén fontosak ezek a festői gesztusok, fraktúrák, amelyek jellemzően a művek alsó layereiben érhetők tetten, a narratív jelenetek háttereként. Itt azonban ezek váltak a képek fő szervezőerejévé.
Izgalmas e művek érzelmessége is: bár rendkívül minimalisták, mégis azt érzem, hogy teli vannak emóciókkal.
Én mindig azt festem, amit éppen érzek, minden ecsetvonás az aktuális érzelmi állapotomat rögzíti. Csak kifestem, ami épp bennem van. Ha pedig ez másokat is megszólít, az igazán nagyszerű.
Sokszor készítesz festményeket performatív jelleggel szabadtéren, de ez a mostani projekt is demokratikusabb szemléletben zajlott, mint a megszokott.
A lemezborítókra a The Workshopban popup esemény keretében lehetett licitálni, ami több volt, mint klasszikus kiállítás, hiszen tulajdonképpen egy zenei hátteret felvonultató, mégis művészeti eseményt szerveztünk az aukció köré, ahová bárki eljöhetett. Nekem mindig fontos, hogy a művészetem sok emberhez eljusson, hogy sokan lássák, amit csinálok. Egy megnyitó pedig tökéletesen alkalmas arra, hogy kapcsolatot teremtsünk egymással, és a találkozásokból megszülessen valami új. Számomra egy kiállítás mindig ünnep, amikor közösen örülhetünk annak, hogy bizonyos munkák elkészültek: ezért is szeretem, ha a vernissage tulajdonképpen buli is, ahol találkozhatnak egymással az emberek, beszélgethetnek, ahol együtt lehetünk. Hiszek abban, hogy minden pillanatot meg kell élni és meg kell ünnepelni, mert sosem lehet tudni, hogy mit hoz a holnap. A művészet egyébként is nagyon szabad dolog, nem kell belemerevíteni a már létező struktúrákba.
Abban is hiszek, hogy a művész az, aki képes megnyitni a különféle kommunikációs csatornákat, ezáltal képes lehet a világot is jó irányba formálni. A művészet meg tudja változtatni az emberek perspektíváját, ez pedig olyan óriási lehetőség, amelynek a felelőssége alól egy művész sem léphet ki. Művészként kötelességünk, hogy utat mutassunk az embereknek.
Mi várható erre az évre?
Nagyon várom ezt az időszakot, már az első félévben is rengeteg együttműködés van készülőben, többek között a tekerd! nevű csoporttal lesz egy együttműködésem januárban, amely során a résztvevőkkel közösen Lego-kockákból megépítjük a Goodbye Yellow Brick Road Z23 című festményemet az eredeti 210x140 cm-es méretben, amit tavaly a Szigeten festettem. Részt veszek továbbá egy csoportos kiállításon a Kastner Kommunity terében, ami a mentális egészség témakörét helyezi fókuszba.
Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
