100 éve született George Pal

Film


huvelykmatyi.jpg
Hüvelyk Matyi

(MTI) - Marczincsák György Pál építészként diplomázott a gazdasági válság idején. Mivel építészként munkát nem kapott, így némafilmek "művészi" feliratainak tervezéséből élt. Felkeltette figyelmét a rajzos trükkfilm, magyar nyelvű szakkönyv híján a technikát egy Amerikát megjárt barátja magyarázta el neki. 1931-ben Berlinbe ment, ahol az UFA stúdió díszlettervezőnek alkalmazta, két hónap múlva már ő vezette a rajzfilmrészleget. A nácik elől 1933-ban Prágába menekült, s mivel az egész országban nem volt rajzfilmhez alkalmas kamera, bábukkal kezdett dolgozni. Egy párizsi hotelszobában készített tárgymozgatásos cigarettareklámja nyomán a Philips gyár sajtófőnöke lett, s "mellesleg" elindította a holland animációs filmgyártást.


vilagokhaboruja.jpg
Világok háborúja

A második világháború kitörése Amerikában érte, s többé nem tért haza. Amerikai sikerét a sajátos technikájú Puppetoons bábprodukció elsöprő sikere alapozta meg, melyért megkapta első Oscar-díját 1943-ban. A bizarr "háromdimenziós rajzfilmekben" művészien kivitelezett bábukkal dolgozott, addig soha nem látott technikával. 

Az ötvenes években érdeklődése a tudományos-fantasztikus játékfilmek felé fordult. A Végállomás a Hold című "futurisztikus dokumentumfilm"-jéért 1950-ben megkapta a legjobb különleges képi effektusokért járó Oscar-díjat. Az Amikor világok ütköznek és a Világok háborúja című sci-fik két újabb Oscar-díjat hoztak, sőt H.G. Wells örökösei szabad kezet adtak neki a nagy író bármely művének megfilmesítésére. Pál Az időgépet választotta - ez lett legkomolyabb filmsikere, s persze ezért is megkapta a filmvilág legrangosabb kitüntetését.
 
A rendező "gyermekibb" arculata kalandos-mesés filmekben nyilvánult meg. A Hüvelyk Matyi 1959-es zenés változatával ismét elnyerte az amerikai filmakadémia szobrát. Ezt követte az Atlantisz, az elveszett kontinens, majd a Cinerama technikával forgatott, speciális effektusokkal, tűzokádó sárkánnyal, törpékkel megtűzdelt A Grimm testvérek csodálatos világa. Pál rajongói az 1964-es Dr. Lao hét arcát tartják legtöbbre.
A műfaj és velük együtt Pál is azonban lassan kimentek a divatból, két csúfos bukás után már nem tudott pénzt szerezni a stúdióktól - barátai szerint túl szelíd volt ahhoz, hogy életben maradjon a hollywoodi cápák között. Legendája azért megmaradt, egész 1980. május 2-án szívroham következtében bekövetkezett haláláig.