17. Országos Diákfilmszemle

Film

Az idei évben is három kategóriában lehet majd nevezni: - Általános iskolás, Középiskolás és  Fiatal filmes vonalon. A jelentkezők 20 percnél rövidebb alkotásai előzsűri nélkül kerülnek be a szemle programjába, az ennél hosszabb filmek szakértői válogatáson esnek át. Ezeket a pályamunkákat 2010. augusztus 9-ig várják a szervezők, míg a 20 percnél rövidebb alkotásokat egészen augusztus 24-ig lehet beküldeni.

A vetítések után naponta a szakmai zsűri vezetésével nyilvános elemző-értékelő konzultációk lesznek, így maguk az alkotók és az érdeklődők is folyamatos visszajelzéseket kaphatnak a filmekről. Az arra érdemes alkotásokat a zsűri véleménye szerint díjazzák majd.  

Nevezési lapok beküldése határideje: 2010. augusztus 9.  

Vetítési technika: DVD  

Postacím és a szemle helyszíne: Aranytíz Kultúrház

1051 Budapest, Arany János utca 10.  

Telefon: 354-3400  

A 17. Országos Diákfilmszemle nevezési lapját a fesztivál oldaláról is le lehet tölteni, illetve további információt lehet kérni a diakfilmszemle@freemail.hu e-mail címen. 

Bővebb felvilágosítás:  

Merza Gábor (Ház a Réten Kulturális Egyesület)  

Tel.: 375-3896  

Boldis Judith (Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus)  

Tel.: 225-6029 

Fax: 225-6030