190 perces Mennyei királyság a mozikban

Film

A The Hollywood Reporter jelentése szerint ugyanis január 6-áig egy Los Angeles-i moziban látható lesz Ridley Scott 45 perccel hosszabb rendezői változata. Mint ismeretes a felemás kritikákat kapott mozi sztorija a következő: a 12. század a keresztes hadjáratok fénykorát jelöli. Az egyházi köntösbe bújtatott kizsákmányoló és hódító csaták céljukat érték, Jeruzsálem 1099 óta az európai lovagok irányítása alatt áll.

Balian (Orlando Bloom), a fiatal kovács tisztességesen húzza az igát a forró lángok mellett, ám nem bírja tovább tétlenül nézni a keresztesek önkényuralmát. Egyszerű származása ellenére, múltját maga mögött hagyva áll élére annak a felkelésnek, melynek egyetlen célja az idegen betolakodók kiűzése a szent városból. Az események középpontjába került Balian a felszabadítás mellett hódítani is készül: a város gyönyörű hercegnőjéhez fűzik romantikus szálak. Népét jobb sors felé igyekszik terelni a lobogó lelkű ifjú, miközben egy pillanatra nem adja fel saját boldogsága beteljesítését sem.

Egyes információk szerint Scott a film premierje után (és katasztrofális bevételt látva) azonnal kijelentette, hogy hamarosan érkezik egy rendezői változata is a produkciónak, ami a napokban mozikba is kerül (egészen január 6-ig), egyelőre csak egy Los Angeles-i filmszínházban. És hogy mi lesz a bővített mű további sorsa, az még a jövő zenéje.

A film női főszereplője, a Bernardo Bertolucci Álmodozók-ja óta igencsak felkapott Eva Green elmondása alapján a kivágott részek között van egy igencsak pikáns erotikus ágyjelenet is.