A Disney Channel közlése szerint a film új karaktereket és új színészeket vezet be, sztorija pedig egy szerelmi háromszög körül fog bonyolódni, de fontos szerepet játszik majd egy másik iskolai kosárcsapat (West High Knights) és a HSM-filmek hősei, a Vadmacskák (East Hight Wildcats) közötti rivalizálás is.
A produkciós munkálatok még az idén elkezdődnek, a High School Musical 4-et pedig 2010-ben tűzi műsorára a Disney tévécsatornája. A negyedik részt tehát ismét csak televízióban fogják bemutatni, az első és második filmhez hasonlóan.
A franchise harmadik része, a High School Musical 3. - Végzősök volt eddig az egyetlen, amit nagyvásznon, mozikban forgalmaztak. 2008. októberi bemutatását követően pedig a film világszerte 250 millió dolláros bevételt termelt.
A HSM-filmek eddigit sztárjai, például Zac Efron és Vanessa Hudgens azonban a negyedik filmben már nem fognak szerepelni, hiszen az általuk alakított karakterek, Troy és Gabriella (és a többiek) elvégezték a középiskolát, és egyetemre/főiskolára mentek.
A harmadik filmben ugyanakkor bevezettek több fiatalabb karaktert, például azt a lányt, Tiara Goldot, akit az 1994-es születésű brit Jemma Mckenzie-Brown játszik várhatóan a negyedik részben is.
Az eddigi három HSM-film és spin-offjai (például egy High School Musical A koncert című koncertfilm) hatalmas nyereséget hozó franchise-nak bizonyultak a Disney számára az első tévéfilm 2006. januárjában történt sugárzását követően.
Az első két filmet több mint 300 millió néző látta több mint 100 országban, például Indiában, Kínában és Oroszországban. De a HSM-franchise-hoz tartozik egy sikerlistás filmzenealbum, egy koncertturné és számtalan egyéb, kiegészítő termék, így ruhák, játékok és könyvek.