30 éves a Csillagok háborúja

Film

(MTI) - Néhány érdekesség George Lucas Csillagok háborúja című filmjéről. A 11 millió dollárból (mai árfolyamon 2 milliárd forintból) készült film Amerikában 215 millió dollárt (közel 40 milliárd forintot), a tengeren túlon 337 millió dollárt (62 milliárd forintot) hozott a stúdiónak az első forgalmazáskor. 1981-ben újból moziba került, akkor már a Star Wars: Episode IV - A New Hope (Star Wars: IV. rész - Az új remény) címen.
       George Lucas Fox stúdióval kötött szerződése (a Star Wars forgatókönyvére és rendezésére) eredetileg 150 ezer dollárról (28 millió forintról) szólt, ám mivel a stúdió nem sejtette, hogy mekkora siker lesz majd a film, belegyezett, hogy Lucas 40 százalékos részesedést kapjon. A filmet egyébként eredetileg 1976 karácsonyán szerették volna bemutatni, ám a film nem készült el időben.
      A Star Wars látványvilága Ralph McQuarrie-nek köszönhető, aki a Boeing cég műszaki illusztrátoraként kezdte pályáját. Chewbacca, a vuki figuráját Lucas Indiana nevű alaszkai malamut fajtájú kutyájáról mintázta. A Millennium Falcon űrhajó egy hamburger alakját viseli magán - legalábbis Lucas szerint.
    Han Solo figuráját Lucas a barátjáról, Francis Ford Coppoláról mintázta. Solót a filmben Harrison Ford alakította, aki korábban a rendező Amerikai graffiti című drámájában is szerepelt. A droidok (R2-D2 és C-3PO), valamint többek között Han Solo és Ben Kenobi figurái Kuroszava Akira 1958-as Rejtett erőd című filmje nyomán születtek.
    A film zenéjét szerző John Williams Oscar-díjat kapott. Az Amerikai Filmintézet később minden idők legjobb filmzenéjének nevezte a művet. A hat Star Wars-film közül egyedül a Csillagok háborúját jelölték Oscar-díjra a legjobb film kategóriájában, ám abban az évben az Annie Hall, Woody Allen filmje halászta el előle az amerikai filmakadémia szobrát.

 
Korábban: