36. Magyar Filmszemle - másfélmilliónál több néző váltott magyar filmre mozijegyet tavaly

Film

Az elmúlt évben bemutatott 28 produkció közül a legmagasabb nézőszámot Herendi Gábor Magyar vándor című alkotása érte el, a filmet több mint 456 ezren látták a mozikban - áll a forgalmazók közlése alapján készített ismertetőben.

Tavaly június óta mintegy 160 ezren vettek jegyet Koltay Gábor Trianon című produkciójára, de meghaladta a százezres nézőszámot Árpa Attila munkája, a szeptemberben bemutatott Argo (128 ezer), továbbá Mészáros Márta filmje Nagy Imre egykori miniszterelnökről (100 ezer); A temetetlen halott mozipremierje októberben volt.

Csak november óta játsszák a mozik, de már több mint nyolcvanezren látták az Oscar-díjas Szabó István Csodálatos Júlia című vígjátékát, amelynek címszerepében nyújtott alakításáért Annette Bening elnyerte az Arany Glóbuszt, s az amerikai színésznőt már Oscar-díjra is jelölték.

Meghaladta a 66 ezres nézőszámot Bergendy Péter Állítsátok meg Terézanyut! című, december 16-án bemutatott filmje is.

A 28 magyar alkotást összességében több mint egymillió-kétszázezren látták, a fennmaradó nézőszámot a korábban készült filmek látogatottsága teszi ki.