Az Abu Graib rácsai mögött

Film

A beszélgetéseken keresztül az Abu Graib kísértetei című Emmy-díjas alkotás felvázolja azokat az eseményeket, politikai és jogi lépéseket, melyek a botrányig vezettek, kezdve a World Trade Center és a Pentagon elleni támadással 2001. szeptember 11-én.

 

AbuGhraib_RoryKennedy_crop.jpg
Rory Kennedy

A Rory Kennedy rendezte produkció azt sugallja: szó nincs arról, hogy közkatonák önkényes cselekedete lenne a börtönben alkalmazott pszichikai és fizikai kínzás. A film arra világít rá, hogy mindez elkerülhetetlen következménye volt a rettegésben, káoszban véghezvitt katonai és kormányzati irányelveknek, az elégtelen kiképzésnek és a nem megfelelő anyagi háttérnek. A kínzásokat végrehajtó vagy végignéző katonákkal készített interjúk megmutatják, hogy intelligens, értelmes fiatal férfiakról és nőkről van szó, nem pedig fegyverhős, szadista kínzókról - szemben azzal, amit a néző gondolhat a fotók láttán.

 
A tavalyi Sundance Filmfesztiválon a zsűri nagydíjára jelölt, az HBO-n június 5-én 21.45-től műsorra kerülő alkotás arra is választ keres, hogy mindez csupán egy egyedi, elszigetelt esemény volt-e, vagy másutt is előfordulhat. Bemutatva Stanley Milgramnak a '60-as években, a Yale Egyetemen végzett szociálpszichológiai kísérleteit, a film azt állítja, hogy parancsra a legtöbb ember jogtipró és embertelen cselekedetekre képes akár mások élete ellen is.
 
Rory Kennedy, a Moxie Firecracker Films társalapítója és társelnöke egyike a legtermékenyebb független dokumentumfilmeseknek. Olyan témákra fókuszál, mint a nyomor, kíméletlen bánásmód, emberi jogok, vagy az AIDS. Több mint húsz film, többek között az Indian Point: Imagining the Unimaginable, a Pandemic: Facing AIDS, az American Hollow, A Boy's Life, illetve a Street Life producereként vagy rendezőjeként dolgozott már.