Akira Kurosawára emlékeznek az Örökmozgóban

Film

Az Örökmozgó Akira Kurosawa-retrospektívje december 15-én A hét szamurájjal veszi kezdetét. Egy ismétlődő rablótámadásoknak kitett falu gazdátlan szamurájokat (roninokat) fogad fel, hogy azok mint a harc művészei, megvédjék a termésüket. Ez végül nem kis áldozat árán és a falusiak részvételével sikerül is. A rendkívül mozgalmas csatajelenetekben megjelenített harc ellenére sem egyszerű kosztümös kalandfilmet látunk, hiszen Kurosawa  itt is az embereket, az emberi kapcsolatokat helyezte a középpontba: a parasztoknak mindenekelőtt magukat, vagyis számító önzésüket, gyanakvásukat kell legyőzniük. Az óriási kritikai és közönségsikert aratott, filozofikus mélységű szamurájfilm szolgált egy hasonlóképpen közkedvelt amerikai western, A hét mesterlövész alapjául.

A december 19-én bemutatásra kerülő, a velencei fesztivál nagydíjával kitüntetett A vihar kapujában hozta meg a világhírt Kurosawának, és keltette fel a nyugati közönség érdeklődését a japán film iránt. A tizenkettedik századi polgárháborúk sújtotta Kiotóban vagyunk. Egy romos kapu alatt várja az eső elálltát egy buddhista pap, egy közember és egy szamurájgyilkosság tanújaként kihallgatott favágó. A szamuráj halálának s felesége megerőszakolásának esetét különbözőképpen adja elő a gyanúsított bandita, Tajomaru és a többi résztvevő. Mégsem az igazság viszonylagosságáról van itt szó, hanem az emberek viszonyáról saját hazugságaikhoz. Ahogy Berkes Ildikó fogalmaz: "A különböző értelmezések mögött az a félelem bújik meg, hogy az események másnak mutatják az elbeszélőt, mint amilyennek látni szeretné magát, hogy megsemmisítik dicsekvése alapját."

A sorozat harmadik filmje A testőr, amit a Káosz, az Álmok, a Rőtszakállú és a Véres trón követ.

Részletes program
A hét szamuráj (Shichinin no samurai), japán, 1954 12.15.16.00

A testőr (Yojimbo), japán, 1961 12.21.20.30

A vihar kapujában (Rashomon), japán, 1950 12.19.18.00

Álmok (Kurosawa Akira's Dreams), amerikai, 1990 12.27.20.30

Káosz (Ran), japán, 1985 12.22.19.00

Rőtszakállú (Akahige), japán, 1965 12.28.16.30

Véres trón (Kumonosu-jo), japán, 1957 12.29.16.30