Az Alba Regia Filmfesztivál programja

Film

A tavalyi mustrán több mint ötven nagyjátékfilm került bemutatásra, a vendégek között pedig olyan ismert filmeseket köszönthettünk, mint Todd Solondz, Luis Mandoki, Marton Csokas, Paprika Steen vagy Bruce Beresford. A fesztivál életműdíját Törőcsik Mari és Jancsó Miklós, a játékfilmes verseny fődíját, az Ezüst Országalmát a Lazarescu úr halála (The Death of Mr. Lazarescu) című román film kapta, Cristi Puiu rendezésében.

Az idei filmfesztiválon szintén több mint ötven film kerül bemutatásra. A fesztivál fődíját, az Ezüst Országalmát, valamint a tízezer eurós fődíjat a Versenyprogram tíz európai alkotása közül választja ki az ötfős nemzetközi zsűri.

A Versenyprogramban kerül bemutatásra a lengyel A Mester (The Master) című produkció, a cseh Petr Zelenka legfrissebb alkotása, Az élet felhős oldala (Wrong Side Up), a kultrendező Michael Winterbottom Bikatöke (A Cock and Bull Story) című filmje, valamint a norvég A tél csókja (Kissed by Winter). A magyar versenyfilm Pacskovszky József Lopott képek című alkotása.

Az öttagú játékfilmes zsűri tagjai között szerepel Cristi Puiu rendező, az első Ezüst Országalma nyertese; Elina Löwensohn színésznő, akit Hal Hartley filmjei tettek ismertté, de játszott a Schindler listájában, Jean-Pierre Jeunet Hosszú jegyesség és Walter Salles Fekete víz című filmjeiben is; és Ron Holloway szerkesztő, kritikus. Mellettük magyar zsűritagként az elmúlt hónapok legtöbb díjat nyert alkotása, a Before Dawn rendezője, Kenyeres Bálint szerepel.

Idén első alkalommal nagyjátékfilmes diákzsűri is részt vesz az Alba Regia Nemzetközi Filmfesztiválon. A diákzsűri a versenyfilmes szekció nemzetközi zsűrije mellett egyenértékű munkát végez, s saját döntése alapján adja át a diákzsűri fődíját, a Zöld Alma-díjat.

A fesztiválsikereket bemutató Telitalálat szekció idei filmjei között megtalálható az orosz A fénytelen város (Sunless City), a német Bye Bye Berlusconi!, a kínai Shanghaji álmok (Shanghai Dreams), az ausztrál Jobbra is, balra is (Look Both Ways), Neil Jordan legújabb munkája, a Reggeli a Plútón (Breakfast on Pluto), a Judi Dench főszereplésével készült Mrs. Henderson bemutatja (Mrs. Henderson Presents), valamint Tsai Ming-Liang sikerfilmje, a Huncut felhő (The Wayward Cloud).

A tavaly már szintén bemutatkozott Tér-Kép szekcióban idén argentin filmek kerülnek bemutatásra, míg az amerikai függetlenfilmeket tömörítő 66-os út szekcióban levetítésre kerül James Marsh A király (The King) című alkotása Gael Garcia Bernallal a főszerepben, valamint Marilyn Agrelo kultikus dokumentumfilmje, a Forró táncparkett (Mad Hot Ballroom).

Idén először jelentkezik a Csúcsformában címet viselő szekció, amelyben sporttémájú filmek kerülnek bemutatásra, köztük két síugrónagyság élettörténete, a finn Matti, valamint a szlovén Peterka című produkció. Szintén szerepel a programban a cseh Bajnokok (Champions) című film, a német Átadás a múltból (A Pass from the Back), valamint minden idők legsikeresebb ausztrál filmje, A leggyorsabb indián (The World?s Fastest Indian).

A Cinephile szekció az idei fesztivál igazi kuriózuma, ahol több mint tíz filmben elevenedik meg a filmtörténelem. A szekción belül pedig egy tematikus blokk az 1956-os eseményeket megörökítő filmekkel foglalkozik, illetve Magyarországon először kerül bemutatásra a színészóriás Maximilan Schell rendezése, a Nővérem, Maria (Meine Schwester Maria).

Világpremierként debütál az Alba Regia Nemzetközi Filmfesztiválon a jelentős magyar közreműködéssel készült Könnyek völgye című amerikai produkció. A filmet rendezőként Engert Péter jegyzi, a női főszerepet pedig Gubás Gabi alakítja, aki személyesen mutatja majd be a filmet június 1-jén a székesfehérvári közönségnek.

Két pornó témájú filmtörténeti alkotás is bemutatásra kerül, a tavalyi Berlini Filmfesztiválon zajos sikerrel vetített Mély torok mélyén (Inside Deep Throat), valamint a Jochen Hick rendezte Kényszerpálya: pornó (Cycles of Porn).

A mustra jelentkezik egy meglepetéssel is, amiről csak egy nevet árultak el a szervezők: Orson Welles?