Az Alkonyat sztárja lehet Conan

Film


ujhold_film_by_est_hu.jpg
 Lutz az Újholdban

Lutz már alig várja, hogy átvehesse Arnold Schwarzenegger legendás szerepét, mert úgy véli, hogy ebben a filmben igazán kiemelkedhetne, ráadásul nagyon szívesen foglalkozna a szerephez megkövetelt testépítéssel is, hogy ismét olyan fejlett izomzattal rendelkezzen, mint korábban (amit a vámpírfilmek kedvéért nem kellett ápolnia). 

Az Eonline.com-nak a 25 éves színész úgy nyilatkozott, hogy már részt vett a meghallgatásokon, és most arra vár, hogy vajon őt választják-e ki Conan, a barbár szerepére.

Egyes értesülések szerint a remake főszerepére Kellan Lutz mellett a Csillagkapu: Atlantisz című sorozatból ismert Jason Momoa a másik fő esélyes. Kellan Lutzot egyébként az Alkonyat és az Alkonyat ? Újhold mellett a Szalagavató című filmben és a Beverly Hills, 90210 új verziójában, a 90210 című sorozatban is láthattuk. 

Az 1982-es, John Milius rendezte Conan, a barbár remake-jét Marcus Nispel, a remake-ekben és folytatásokban már járatos (lásd: A texasi láncfűrészes, Péntek 13) direktor fogja rendezni. A film bemutatását valamikor a 2011-es évben tervezik. A remake címe pedig az eredeti Conan, a barbárról Conanre rövidült.