Almási Tamás: a hazai dokumentumfilmes szakma is elismerést kapott

Film


Kossuth-dij_AlmasiTamas_D__TT20100315032.jpg
 Almási Tamás

(MTI) - A dokumentumfilmes, aki hétfőn vehette át a legmagasabb művészeti kitüntetést a Parlamentben, kiemelte, hogy a nagy elődök közül Schiffer Pál vagy Ember Judit nem kaphatott Kossuth-díjat, pedig a szakmának már régóta járt volna az elismerés.

   
"A dokumentumfilm leegyszerűsítve a valóság kreatív feldolgozása, és kulcskérdés annak az erkölcse, aki ezt a kreativitást véghez viszi, jobban, mint a játékfilmek esetében" - fogalmazott a rendező.
   
Bár Almási Tamás hatszor is elnyerte a Magyar Filmszemléken a dokumentumfilmes fődíjat, pályafutása elején elsőfilmes díjat kapott a Ballagás című játékfilmért is. "Véletlenek sora vezetett oda, hogy a dokumentumfilmekben találtam meg igazi világomat, ugyanakkor úgy gondolom, nincs igazán különbség játék- és dokumentumfilm között. Ez talán magyarázat arra is, miért használok gyakran játékfilmes elemeket dokumentumfilmekben, másrészt mindkét műfaj fő célja, hogy elérje a közönséget és valamit megmutasson a világunkból. Illetve ha a film nagyon jó, akkor lendítsen is rajta" - fejtette ki az alkotó.
   
Erős érzelmi hatásokkal dolgozik, készített filmeket többek között az Ózdi Kohászati Művek agóniájáról, egy vak férfi és egy látó nő szerelméről, a gyermekért való küzdelemről, a munkakeresésről. Mint mondta, teljesen változó, hogy ő maga keresi a témát vagy az találja meg őt. Ha vannak a társadalomban feszítő kérdések, amelyek izgatják, akkor azokhoz keres történetet és azt filmmé formálja, de gyakoribb, hogy belebotlik történetekbe és azokat próbálja az őt izgató kérdések irányába elvinni, nem változtatva az eredeti sztorikon. Egyik legkedvesebb filmje az Ítéletlenül, amely a kistarcsai női börtönről szól, és ma is aktuális.
   
Legutóbbi munkája a minden idők legnagyobb magyar labdarúgójáról szóló Puskás Hungary volt, amely fődíjas lett az idei filmszemlén a dokumentumfilmek között. Mint megjegyezte, reméli, hogy a Puskás-filmhez leforgatott több mint 800 órányi filmből - az előzetes terveknek megfelelően - tévésorozatot is készíthet majd.
   
"Van három-négy dokumentumfilmes témám, az egyik előkészítés alatt áll és van egy kis költségvetésű játékfilmtervem is, ami a mai román mozi világához állna közel. Időm nagy részét jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem viszi el, ahol 2011-től elindítjuk a dokumentumfilm-mesterszakot. Tervezzük továbbá, hogy három európai egyetem együttműködésében angol nyelven is elkezdjünk egy mesterképzést" - fejtette ki a rendező.
   
Almási Tamás 1948-ban született. 1970-től dolgozik a filmszakmában, a Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és tévérendezői szakát 1979-ben végezte el. Több mint száz filmet készített, néhány ismert közülük: Ballagás (1980), Ítéletlenül (1991), Miénk a gyár I-II. (1993), Tehetetlenül (1998), Szerelem első hallásra (1999), Sejtjeink (2001), Az út vége (2002), Puskás Hungary (2009).
   
Hatszor nyerte el a Magyar Filmszemle dokumentumfilmes fődíját, ötször kapta meg a filmkritikusok díját. Számos nemzetközi fesztiválon díjazták munkáit. 1995-ben Balázs Béla-díjat kapott, 2005-ben érdemes művész lett.
 
Korábban: