Gyógyvíz, csokoládés ostya, sör és becherovka: Karlovy Varyt ezek tették híressé. No meg a filmek. Az Osztrák-Magyar Monarchia közkedvelt üdülőhelye immár harminchatodik alkalommal ad helyet az A kategóriás nemzetközi filmfesztiválnak. Karlovy Vary annak idején Moszkva mellett a szocialista blokk vezető fesztiválja volt, ma Velencével és Berlinnel száll versenybe. Nem is esélytelenül. A bűbájos dombok között megbúvó városkát július elején vidám filmesek és diákok hada lepi el. A sétányon gyógyvizes poharakkal a kezükben sétáló német turisták és söröskorsókat lóbáló cseh fiatalok tábora keveredik. Teljes a nemzetközi és a nemzedéki béke. Árnyékban is harminc fok van, fél pohár becherovka már kupán csapja az embert, a fesztivál központjául szolgáló szocreál hotel előtti színpadon hajnalig szól a zene, a botrányosan olcsó sör és a frissen sült krumpli- lángos hosszan kígyózó sorokat generál - csoda, hogy ilyen csábító kínálat mellett a filmekre is kíváncsiak az emberek.
Pedig a vetítések jobbára telt házak előtt zajlanak, köszönhetően a fiatalok tömegének, akiket ingyenes bérletekkel és remek műsorral csalogattak Karlovy Varyba a szervezők. A közönség igencsak hálás, a mikrofonállványt nagynehezen kivonszoló szervezőt majdnem ugyanolyan tapsvihar fogadja, mint a világsztár még mindig gyönyörűen mosolygó Nastassja Kinskit. Bő egy hét után a versenyprogramból Jean-Pierre Jeunet bűbájos filmje, az Amélie Poulain emelkedik ki. Jenuet a francia újhullám frissességét a korai Bresson- és Carax-filmek érzékenységével és érzelmességével párosította - a magányos párizsi pincérlány vicces és megejtően kedves történetét a közönség vetítés közben többször is lelkes vastapssal fogadta.
A versenyprogram többi alkotása már kevesebb élményt jelentett: a Kísértetházzal elhíresült dán Bille August nagypolgári környezetben játszódó melodrámája (A Song for Martin), a norvég Mona Hoel Dogma stílusú kamarafilmje (Cabin Fever) vagy a fekete-fehér lengyel kamasztragédia (Hi, Tereska) nem emelkedett ki az európai művészfilmek átlagos mezőnyéből. Az amerikai kábítószeres életrajzi film, a Blow, Ted Demme munkája is csak Johnny Depp megrendítő alakítása miatt keltett feltűnést. A kiváló kliprendező, Jonathan Glazer játékfilmjét (Sexy Beasts) szintén a fesztiválon életműdíjjal kitüntetett és műhelyszemináriumot is tartó Ben Kingsley elementáris színészi játéka tette sikerfilmmé. Sokkal izgalmasabb volt a többi szekció: fergeteges spanyol thrillerparódián, koreai erotikus művészfilmen, cseh road-movien és tajvani gengszterfilmen át argentin újhullámos darabokig számtalan eredeti alkotást láthattunk.
A korai Besson-filmek sztárja, Jean-Marc Barr a tavalyi Titanicos Lovers után elkészítette "szabadság-trilógiája" második részét (Too Much Flesh), a zaklatott és erotikus Betty Blueval kultikus rendezővé emelkedett Jean-Jacques Beineix egy vicces és hatásvadász krimivel tért vissza (Mortal Transfer), de azért csalódások is akadtak bőven: a cseh sztárrendező, Vera Chylilová legújabb munkája, a Ban from Paradise erőltetett parabola a filmkészítésről, a nagy felfedezésként beharangozott argentin és német fiatal filmek pedig úgyszintén elmaradtak a várakozástól. A hátralevő pár napban azonban filmek tucatja kerül még a közönség elé, köztük a magyar Chico, Fekete Ibolya délszláv háborús drámája, a verseny tehát korántsem lefutott. A lengyel rendező, Krzysztof Zanussi vezette zsűri már eddig is gondterhelten vonult a vetítések végén a különterembe - a magyar közönség pedig abban bízhat, hogy a közeli hónapok premierjei, Emir Kusturica dokumentumfilmje (Super 8 Stories), a már említett Blow és az Éjjel-nappal fiatalok című angol független produkció mellett jó néhány más, Karlovy Varyban feltűnt alkotást októberben a Titanic Fesztivál műsorán viszontláthat... (est.hu)
