Amerikai díj Nemes Gyulának

Film


letuntvilag_film.jpg
 Letűnt világ
 
Magyar film kapta a michigani Ann Arborban március végén 48. alkalommal megrendezett filmfesztivál legjobb külföldi filmjét illető trófeát. A több mint 20 ország részvételével megrendezett, 170 mozgóképet felvonultató seregszemlén Nemes Gyula Letűnt világ című kísérleti filmjét díjazták. A kísérleti film "1998 óta követi nyomon a budapesti félsziget, a Kopaszi gát kilakoltatását és átépítését. Az úszóházakon és faházakban élő emberek először az árvízzel, a téllel, majd az őket kilakoltató befektetőkkel küzdöttek. Végül mindenkit kilakoltattak, mindent ledózeroltak és újjáépítették a félszigetet. A Letűnt világ  a történteket szavak nélkül, mindössze húsz percben meséli el."
 
Nemes Gyula alkotása számos nemzetközi elismerésben részesült. Többek között elnyerte a legjobb rövid dokumentumfilmet illető Kristály Glóbuszt Karlovy Varyban 2008 nyarán, azóta közel félszáz filmfesztivál hívta meg programjába.