Amerikai piac: vezet a mozi

Film


harrypotteresafelverherceg_film_est.hu.jpg
 Harry Potter és a Félvér Herceg

A számadatok alapján ? ahogy arról korábban is beszámoltunk ? 2009-ben 10,61 milliárd dollárt hagytak az amerikai nézők a mozikasszáknál. Más források (Adams Media Research) ugyan alacsonyabb számról, 9,87 milliárdról beszélnek, de ez a lényegen nem változtat: mindkét eredmény felette van a DVD- és Blu-ray-eladásoknak, melyek tavaly 8,73 milliárd dolláros bevételt hoztak az USA-ban. 

Habár az Adams Media Research elnöke, Tom Adams leszögezte, hogy mindezek még előzetes becslések, mivel a december végi eredményeket még nem tudták beleszámolni, úgy tűnik, sok-sok év után először a mozi leelőzte a DVD-t. Ennek elsődleges okaként a szakértők azt jelölték meg, hogy amióta az Egyesült Államokban igen alacsony áron van lehetőség DVD-kölcsönzésre, azóta a nézők inkább ezzel az alternatívával élnek a korongok megvásárlása helyett, ami kevesebb bevételt eredményez a stúdiók számára. 

Hollywoodban hagyományosan számítanak a DVD-eladásra, hogy részben biztosítsák a filmek gyártási és marketing költségeit, de az utóbbi években a piac meglehetősen változatossá vált. Előretört például az on-demand televíziózás és az online forgalmazás. A közönség körében pedig egyre népszerűbbek az olyan kölcsönzői hálózatok, melyeknél mindössze napi 1 dollár ellenében lehet DVD-t kölcsönözni. 

A Redbox hálózatnál például a lemezeket gyorséttermekben, gyógyszertárakban és boltokban is fel lehet venni, majd megtekintés után visszavinni, de igen közkedvelt a Netflix Inc. online szolgáltatása is, ahol az ügyfelek saját számítógépükön vagy tévéjükön, otthon tudnak filmet nézni. "A kölcsönzésnek ez a két szektora növekvő tendenciát mutat, és elgondolkodtatja az embereket, hogy érdemes-e megvenni a DVD-ket" ? mondta Adams. 

A kutatócég adatai alapján a DVD- és Blu-ray-vásárlás 2009-ben 2008-hoz képest 13 százalékos visszaesést mutat, míg a mozik jegybevétele ? ahogy arról korábban már írtunk ? 8 százalékot emelkedett a korábbi évhez képest. Továbbra is vannak azonban olyan filmek, melyek mind a filmszínházakban, mind DVD-n igen népszerűek ? ilyenek például a Harry Potter-darabok, például a tavalyi folytatás, a Harry Potter és a Félvér Herceg is.