Amit egy holland tud, azt egy dán is kisujjból kirázza

Film

Ole Christian Madsen

Az utóbbi évtizedben annak lehetünk szemtanúi, hogy Dánia az európai művészfilm egyik zászlóshajójává vált. Többször is foglalkoztunk eme hasábokon Lars Von Trier vagy Susanne Bier munkásságával, ezzel öntudatlanul kissé elterelve a figyelmet a többi pszichologizáló rendező alkotásáról. Pedig a dán közönség özönlik minden egyes hazai produkcióra, így például Per Fly, Jesper Nielsen vagy jelen cikkünk főszereplőjének, Ole Christian Madsen  filmjeire.

A negyvenegy éves rendező első nagyjátékfilmjében, az 1999-ben készült Pizza királyban Koppenhága egyik slumosodó peremkerületébe invitálja a nézőket. Itt élnek az ügyeskedő fiatal pakisztániak, akik még nem döntötték el, milyen eszközökkel alapozzák meg emigráns életüket az új hazában. Amikor 25 kg hasis kerül egy véletlen folytán a kezük közé, "felrobban a csoportszellem", mert nem tudják eldönteni, mire használják fel a lehetőséget. A kritikusoknak tetsző mozi után Madsen búcsút intett a szociál-kisrealizmusnak és második filmjében rálépett a Dogma útra. A jóléti társadalom műmosolya mögött meghúzódó lelki és érzelmi sivárságot vizsgáló Az örök szerelem kilenc díjat hozott a direktornak.

Négy év szünet, majd Madsen egy drogfilmmel érkezett. Az Angyalok pörgésben című mű főszereplői egytől-egyig esendő fiatalok, szeretnek, tanulnak, próbálnak élni, de valahogy mindig minden másképp sül el. S akkor jöhet a drog. A Darren Aronofsky stílusos, de szájbarágós Rekviem egy álomért című moziját alapul vevő produkciót követően a Prágai történetben a rendező egy negyven körüli házaspár lelki életét, pontosabban annak hiányát elemzi két kiváló színész, Stine Stengade és Mads Mikkelsen (képünkön) tolmácsolásában.

Madsen legújabb, 2008 márciusában mozikba kerülő alkotásának egyik főszerepében is a dánok egyik legizgalmasabb színészét, a Casino Royale főgonoszát, Mikkelsent láthatjuk. A skandináv ország eddigi legdrágább filmje (tízmillió dollárból készül), a Flames and Lemons a második világháborús dán ellenállás két legendás alakjáról, Bent Faurschou-Hviid-ról és J?rgen Haagen Schmith-ről (Thure Lindhardt) szól.

A filmben többek közt feltűnik még Hanns Zischler (Szembesítés, München, Overnight), Jesper Christensen (Az örökség, A tolmács, Casino Royale, Bond 22) és a második világháborús mozik specialistája, Christian Berkel (A kísérlet, A bukás - Hitler utolsó napjai, Fekete könyv, Valkyrie).