Az animáció világnapja az Urániában

Film

 
Október 28-án, szerdán 17.30-kor egy könyvbemutatóval veszi kezdetét a programsorozat: Dizseri Eszter A Kecskeméti Rajzfilmstúdió című, a Balassi Kiadó gondozásában megjelent kötetéről bezsélget Beke László művészettörténész, M. Tóth Géza animációsfilm-rendező és Soóky Andrea, a Balassi Kiadó igazgatója 
Az aznapi vetítésekre este 7 órai kezdettel kerül sor, amikor is az idei KAFF, vagyis a 9. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjnyertes munkáiból mutatnak be válogatást. Megnézhetjük például a máshol is díjazott kedvencet, Alexei Alexeev KJFG No.5-jét, az Oscar-jelölt Maestro rendezője, M. Tóth Géza Ergo című alkotását, egy Magyar népmesék-epizódot vagy a homokanimációiról híres Cakó Ferenc Arc című bábanimációs filmjét. 
 
Október 31-én a 28-i est után egész napos programok várnak ránk: délelőtt 10 órakor a gyerekek számára tartanak matinévetítést régi és új magyar rajzfilmekből (jön Frakk, Kukori és Kotkoda, de lesznek Magyar népmesék is). Délután fél 5-kor avatják fel Macskássy Gyula animációs filmes, a Gusztáv-sorozat egyik alkotója szobrát, majd a rajzfilmrendező munkáiból válogatott retrospektív következik. 
Miután Macskássy több mint egy tucat alkotását megnézhettük, ismét a már a korábbi napon is vetített KAFF-programot mutatják be azon nézők számára, akik esetleg akkor lemaradtak volna róla - ezúttal azonban magukkal az alkotókkal is találkozhatunk. A programok és a vetítések mindkét nap ingyenesek! 
Részletes program 
Október 28., 19.00: 
 
Vetítés a 9. KAFF díjnyertes filmjeiből 
Bertóti Attila: Ariadné fonala 
Alexei Alexeev: KJFG No.5 
Hermán Árpád: Büdöske 
Nyitrai Márton: Kristályvíz - Teknőcök 
Szabó András: Just Like 
Orosz István: Útvesztők 
Szilágyi Varga Zoltán: Koan - A túlsó part 
Tóth Pál: Kicsi rigó 
M.Tóth Géza: Ergo 
Nagy Lajos, Szilágyi Varga Zoltán: A világlátott egérke - Szabadulás a szolgaságból 
Ulrich Gábor: Lebegés, avagy tíz bagatell 
Bogdán Zoltán: Edward 
Cakó Ferenc: Arc 
Horváth Mária: Magyar népmesék - A kiskondás 
Glaser Katalin: Fin 
 
Október 31. 
 
10.00: Matinévetítés gyerekeknek régi és új magyar rajzfilmekből 
Mata János, Szabó Szabolcs: Kukori és Kotkoda - Fogyókúra; Kolibri-díj, 1971 
Meszlényi Attila: Frakk, a macskák réme - Mit hoz a Télapó?, Hajrá, vadmacskák!, 1978 
Keresztes Dóra, Orosz István: Aranymadár, 1987 
Richly Zsolt: A hetvenkedő sün, 2005; A kevély kiskakas, 2007 
Nagy Lajos: Magyar Népmesék - Köcsögkirály, 2008 
Hegyi Magdolna: Gyerekdalok, 2008 
16.30: Macskássy Gyula szoboravatás az Uránia előterében. Köszöntőt mond Jankovics Marcell, Kossuth-díjas rajzfilmrendező. 
17.00: Macskássy Gyula retrospektív vetítés. A filmekről rövid előadást tart Orosz Márton művészettörténész. 
I. Korai reklámfilmek (1932-1945) 
Boldog király kincse (Nikotex-reklám) 
A szerencsés flottás (Zwack Unicum-reklám) 
Artin (hashajtóreklám) 
A vidám suszterinas (Schmoll-paszta reklám) 
Izzó szerelem (Tungsram-reklám) 
Zeusz inkognitóban (Darmol-reklám) 
Családi öröm (Franck cikóriakávé-reklám) 
II. A háború utáni rövid-, reklám- és "kultúrfilmek" 
Marslakók (Salvus-reklám), 1955 
Az egér és az oroszlán, 1957 
Túlokos Domokos (OTP-reklám), 1957 
A telhetetlen méhecske, 1958 
Okos lány, 1955 
Ceruza és radír, 1960 
Párbaj, 1960 
Romantikus történet, 1964 
19.00: Vetítés a 9. KAFF díjnyertes filmjeiből (a részletes címlistát lásd fen), majd közönségtalálkozó az alkotókkal. 
Az animáció világnapja az Urániában - október 28. és 31.