Animációk a nemzetközi porondon

Film

Három magyar alkotás lesz látható a németországi Wiesbadenben kilencedik alkalommal megrendezendő animációs hétvégén. Szilágyi Varga Zoltán Kecskemétfilmben készített Jegyzőkönyv - Mansfeld Péter emlékére című munkáját az animáció gyöngyszemeiből összeállított nemzetközi válogatásba hívták meg a német szervezők. Ducki Tomek Életvonal és Bánóczki Tibor a londoni filmfőiskolán készített Tejfogak című vizsgafilmjét a legfiatalabb generáció munkái között mutatják be Wiesbadenben.

 
Az október 25-28. között Vilniusban megrendezendő animáció mustrára nyolc munka érkezik Magyarországról. A litván főváros nagyszabású nemzetközi seregszemléjén a Kecskemétfilm öt alkotást mutat be. A világlátott egérke című sorozat új epizódja, a Vonaton ringatózva (Nagy Lajos - Szilágyi Varga Zoltán) mellett, látható lesz a Gyöngyvirág Palkó (Horváth Mária) és A víz tündére (Nagy Lajos) a Magyar népmesék sorozatból, valamint Ulrich Gábor két munkája, a Ssshottt! és a Desdemona Break.
 
Cakó Ferenc Hé, S.O.S. című gyurma-animációja, Sarosácz Iván diplomafilmje, a Kovács úr és Hegedűs 2 László Mozzzart című alkotása is bemutatkozik a vilniusi animációs filmfesztiválon.