Animánia a Millenárison

Film

Az elmúlt években a hosszú animációk reneszánszukat élik, ugyanakkor a hazánkban bemutatott filmek jelentős része - egy-két kivételtől eltekintve - a nagy amerikai stúdiókból került ki. A BAF célja, hogy a nem az aktuális "mainstream" vonalba tartozó filmek, technikák és képi világok is eljussanak az emberekhez. Ezért olyan filmek kerülnek majd vetítésre, melyek hazánkban kevéssé ismertek, melyek ez idáig nem kerültek hazai forgalmazásba, de mindenképpen az elmúlt évek mestermunkái közé tartoznak.

Az ingyenes vetítéseknek - melyekre szeptember 21-től kéthetenként kerül majd sor - továbbra is a Millenáris Fogadó nyújt otthont, ahova az animációt szerető közönség szinte már hazajár.

Az őszi évad nyitásaként Nick Park: Wallace & Gromit sorozatának három darabját láthatják majd az érdeklődők. Aki még nem ismerné Wallace-t és Gromitot, a mozifilmre való "felkészülésként" - hiszen október 27-től hazánkban is látható lesz a népszerű páros első egészestés mozifilmje a Wallace és Gromit és az Elvetemült Veteménylény - az megismerkedhet velük az Oscar-díjra jelölt Wallace & Gromit: A Grand Day Out, valamint az Oscart nyert Wallace & Gromit: A Close Shave és Wallace & Gromit: The Wrong Trousers című rövidfilmekből.

A vetítés ingyenes, pontos helyszíne és időpontja:

Millenáris Park Fogadó, 2005. szeptember 21. szerda, 20 óra.

Mindenkit szeretettel vár Erkel András (Studio Baestrats) és Fülöp József (Magyar Iparművészeti Egyetem) az est házigazdái!

A félév további tervezett programja:

október 5.: My life as McDull (Rendező: Toe Yuen)

október 19.: Allegro Non Troppo (Rendező: Bruno Bozetto)

november 2.: The secret adventures of Tom Thumb (Rendező: Dave Borthwick)

november 16.: Fritz the Cat (Rendező: Ralph Bakshi)

november 30.: Alice (Rendező: Jan Svankmajer)

december 14.: Fantasia (Rendezők: James Algar, Samuel Armstrong Ford Beebe, Norman Ferguson, Jim Handley, T. Hee, Bill Roberts, Paul Satterfield, Hamilton Luske, Wilfred Jackson