Animátorok az Oscar előtt

Film

Az Akadémia elegáns Beverly Hills-i filmszínházában csütörtökön este nagyszámú szakmai közönség latolgatta a nagyon eltérő technikával készült animációs filmek Oscar-díj esélyeit. Az öt jelölt film közül kettő is - Coraline, és a titkos ajtó (Coraline) és a Fel! (Up) - a mostanában igen népszerű 3D-s technológiával készült. A reneszánszát élő, koránt sem új technika azonban különösen izgalmasan hat a rajz- és bábfilmekben.

fel_film_02.jpg
 Fel!
 
Pete Docter
, a Fel! rendezője a beszélgetésen elmondta, hogy az öt éven keresztül készülő film első három évében nem tervezték a térhatású megvalósítást. A Toy Story történetírója bevallása szerint - bár szereti a 3D-ben készített filmeket- úgy gondolta, hogy kevés mozi bír speciális projektorral, ezért inkább úgy próbálta megalkotni munkáját, hogy az a hagyományos vetítőtermekben is megállja a helyét. Végül a producer nyomására engedett a technika felhasználásának. A Coraline rendezője, Henry Selick ezzel szemben már az első perctől kezdve 3D-ben gondolkodott, annak ellenére, hogy korábban 2D alkotó volt. A festészetet, rajzolást, fényképezést, szobrászatot is tanult rendező beszélt arról is, hogy a stop-motion technika (a bábok mozdulatainak fényképezéssel történő rögzítése) az, amelyet igazán szeret a bábfilm műfajában, a klasszikus animációs technikához való visszatérést érzi leginkább közel magához. Wes Anderson A csodálatos Mr. Fox (Fantastic Mr. Fox) történetével megalkotta a 2009-es év amerikai Vuk-ját; Noah Baumbach-al közösen adaptálták Roald Dahl gyermekregényét. Tomm More, A The Secret of Kells című spirituális érintettségű munkájához a tapasztalatait több európai országban szerezte. A beszélgetésen külön kiemelte, hogy Budapesten, magyar alkotókkal is dolgozott. John Musker és Ron Clements filmje, A hercegnő és a béka (The Princess and the Frog) - az alkotók elmondása szerint - a Hófehérke és a Pinokkió által inspirált klasszikus Walt Disney mozi. A filmben megjelenő karakterek, az énekes betétek a '60-as évek rajzfilmanimációinak hangulatát hozzák vissza.
Az Akadémia 5777 tagja által jelölt animációk igen sokszínű válogatást adnak a 2009-es év báb- és rajzfilm, valamint kompjúteranimációs film terméséből. Éppen a műfaji különbözőségek adnak okot a találgatásra, hogy vajon melyik film kapja meg a legjobbnak kijáró, 3,5 kilogramm súlyú, aranyozott szobrocskát.