A ma kezdődő Quinn-hét alkalmából műsorra tűzik a Fellini rendezte Országútont, az Elia Kazan dirigálta Viva Zapata-t (La strada), Az öreg hölgy látogatását, valamint az 1964-es Blöff című filmet.
Anthony Quinn egy mexikói kisvárosban, Chihuahuában született 1915. április 21-én. Anyja indián származású mexikói, apja ír volt, aki Pancho Villa oldalán harcolt a mexikói forradalomban. Az anya a harcok elől Texasba menekült gyermekeivel, majd Los Angelesben telepedtek le. Quinn kilencévesen elvesztette apját. Építész szeretett volna lenni, de anyagi helyzetük nem tette lehetővé, hogy tanuljon. Alkalmi munkákat vállalt, hogy segítsen családján. Volt gyümölcsszüretelő munkás, taxisofőr, boxoló, táncos és parodista. Végül színészettel próbálkozott.
Az erőteljes kisugárzású, érdekes megjelenésű fiatalemberre a kor egyik népszerű színésze, John Barrymore figyelt fel és pártfogásába vette. Alkatából következően kalandos történetek, westernek kedvelt epizodistája lett, és hamarosan azon kellett észrevennie magát, hogy a "slampos, piszkos, marihuánát szívó mexikói-indián" szerepskatulyájába került (Acélkaraván, Az utolsó emberig, Különös eset). 1938-ban feleségül vette Hollywood egyik legnagyobb rendező-producerének, Cecil B. de Mille-nek a lányát. A hírnevet azonban még így sem kapta könnyen. Előbb a színpadon (A vágy villamosa című színdarabban), pár év múlva a mozivásznon is meghódította a közönséget és a filmvilágot, aminek egyértelmű jele volt, hogy megkapta a legjobb mellékszereplőnek járó Oscart Elia Kazan Viva Zapata!-jában nyújtott alakításáért. Másodszor 1956-ban nyert Oscart Paul Gaughain megformálásáért (A Nap szerelmese).
A két Oscar-díj között eljátszotta a görög mitológia legendás hajósának történetét (Odüsszeusz) és Fellini Országútonjának főszerepét. Ez utóbbiban partnernőjének, Giulietta Masinának a kiugrását Chaplinéhez hasonlították akkoriban, s vele egyenrangú sikert aratott Quinn brutális, zárkózott, gonosz Zampanója, akiről csak a film végén hull le álarca és sejlik fel reménytelen belső magányossága. A filmvilágban Quinn az "Ezerarcú" nevet kapta. Egyik jellegzetes "arca" volt az eltorzult testű, de mély érzésű Quasimodo (A párizsi Notre Dame), a gótikus katedrális toronyőre. De otthonosan mozgott a kalandfilmekben is, például Az utolsó vonat Gun Hillből című izgalmas, feszült westernben, amelyben a bűnös fiút védő apa szerepét játszotta el.
1964-ben formálta meg Zorba, a görög figuráját. A dacos élni akarást, a küzdelem vállalását annyi átéléssel játszotta el, hogy a közönség és a szakma egy életre azonosította ezzel a szereppel. Jutalomjátékaként tartják számon a Sanchez gyermekei című filmjét. A nagyszabású saga egy család sok-sok gonddal tarkított életének fordulatait beszéli el, ahol ismét megcsillanhatott Quinn "ezer arca". Családfőként hol érzékeny, hol tölgyfaerős, hol tanácstalan, hol könyörtelen, mely jellemmozaikokból igazi emberi sorsot érzékeltet.
