Antirasszista Filmhét

Film

 

A vetítéseken a rasszizmus, a rabszolgaság, az apartheid és a diszkrimináció témáját feldolgozó műveket mutatnak be. A filmek között dél-afrikai, nigériai, amerikai, brit és más európai országok rendezőinek munkái szerepelnek. A filmhét alkotásait március 21-én és 27-én 17 órától 19.30-ig, március 22. és 26. között pedig 18.30-tól 21 óráig vetítik. 

A vetítések után minden nap kötetlen beszélgetés következik a látottakról. A rendezvény helyszíne a Savannah Afrikai Étterem különterme (1066 Budapest, Teréz krt 36. ? bejárat a Dessewffy utca felől). A programsorozaton való részvétel ingyenes. Bővebb információt az eseményről a www.ebony.mlap.hu oldalon találunk. 

Az Ebony Afrikai Kulturális, Művészeti és Emberi Jogi Egyesület eredetileg 2003-ban jött létre Magyarországon, majd 2010. januárjában alakult újjá. Az Ebony Egyesület fő célja a magyarországi afrikai diaszpóra tagjainak közelebb segítése egymáshoz, valamint az afrikai kultúra és művészetek népszerűsítése. Fontosnak tartják ezenkívül a rasszizmus és a diszkrimináció elleni küzdelmet, valamint az emberi és polgári jogokért folytatott küzdelem támogatását is.