Apám zenéje

 

Rendezőnk apja, Otmar Suitner híres karmester volt a maga idejében, ám a kilencvenes években betegsége miatt kénytelen volt visszavonulni. A Parkinson-kór ebben a mesterségben nyilván nem előny ? bár a meglepően jó humorú dirigens szerint a zongorázásban segít. Suitner pályafutását az a tény tette különlegessé, hogy egyszerre élt Kelet- és Nyugat-Berlinben, karrierjével és magánéletével is leképezve korának bizarr politikai helyzetét.

Keleten egy feleség és egy gyermektelen házasság várta, Nyugaton pedig egy fiatal szerető és egy kisfiú fogadta majd' minden hétvégén. Ez a kisfiú volt a láthatólag rendkívül szeretetéhes Igor Heitzmann, aki most rozzant, de még mindig tekintélyt parancsoló apján próbálja számon kérni az elveszett éveket, de mindezt érezhetően egy jó adag kisebbségi érzés táplálja. Csakhogy a helyzetből nem keletkezik semmiféle konfliktus, hiszen hamar kiderül, hogy mindkét nő tudott a másikról, és mindkettőnek praktikus volt a felállás, Herr Otmar pedig a lehető legjobb hétvégi apuka volt. A korrajz azonban így, töredékes formában is lenyűgöző, akárcsak Suitner rajongása a zene iránt, és a korabeli koncertrészletek nyilván megdobogtatják minden komolyzene-rajongó szívét. A legszebb rész azonban mégis az, amikor az idős karmester néhány ígéretes fiatal zseninek mutatja meg, hogy is van az a vezénylés...