Arany Pálma-díjas abortuszdrámával nyit a Román Filmhét

Film

Ha pár nappal ezelőtt a Russia Rulez filmfesztivál kapcsán azt írtuk, hogy az orosz film lassan jegyet vált abba az elitklubba, ahonnan az utóbbi évek legizgalmasabb mozgóképei érkeznek, akkor lényegében ugyanezt elmondhatjuk a román filmművészetről is. Cristian Mungiu a román újhullám egyik vezéregyénisége, aki - hasonlóan az 1989-es forradalom után pályára lépő alkotókhoz - filmjei témáját általában a Ceausescu-rendszer alatt és a mai viszonyok közt élő román kisemberek hétköznapjainak bemutatásában találja meg. A harminckilenc éves direktor már első rövidfilmjével, a 2000-ben készült Zappinggal felhívta magára a figyelmet. A tizenöt perces mű a román csatornakapcsolgató fiatalokat ábrázolja, míg az ugyanebben az évben rendezett Tűzoltók kórusa hátterét egy temetés adja, amely alkalmat nyújt arra, hogy mindenki mindennel foglalkozzon, kivéve az elhunyttal. A város polgármesterét félbeszakítja pompázatos búcsúztatója előadása közben egy odavetődő bogár, az orosz nagykövet sofőrje mutogatásba kezd olasz kollégájával, aki egy szót sem tud oroszul, az elhunyt veje nem tudja miként reagáljon a helyi tűzoltók kórusára, akik énekkel akarnak elbúcsúzni, a nővérke az asztalossal flörtöl, a helyi lap riportere elérkezettnek látja az időt, hogy bevágódjon az elhunyt vejénél és így tovább?

A rövid karrier eddigi csúcspontja a Nyugat című első egészestés játékfilmet követő 4 hónap, 3 hét és 2 nap (képünkön), mely az idei Cannes-i Filmfesztiválról három díjat is elhozott: megnyerte az Arany Pálmát, a Filmújságírók Nemzetközi Szövetsége által adományozott FIPRESCI-t és még a Cinema Prize of the French National Education System-díjával is gazdagabb lett. A törvénytelen abortusz témakörét, a kiszolgáltatottság állapotát megfestő 4 hónap, 3 hét és 2 nap az idei Oscar-verseny hivatalos román jelöltje és a Román filmhét nyitófilmje.

Részletes program:

október 16.
19.00 Díszbemutató a Díszteremben: 4 hónap, 3 hét, 2 nap
21.00 Rövidfilm összeállítás - Csortos terem

október 17. - Csortos terem
18.00 Akasztottak erdeje
21.00 A düh

október 18. - Csortos terem
18.00 Kaliforniai álom (végtelen)
21.00 Rövidfilm összeállítás

október 19. - Csortos terem
19.00 Filantropica, avagy emberbaráti szeretet
21.00 Nyugat

október 20. - Csortos terem
19.00 4 hónap, 3 hét, 2 nap
21.00 A tölgy

október 21. - Csortos terem
18.00 Kaliforniai álom (végtelen)
21.00 A helyszíni szemle