A Francia filmnapok célja, hogy ízelítőt adjon a későbbiekben, az év során, Magyarországon mozikba kerülő francia filmekből, s azokat egy-egy vetítés erejéig premier előtt bemutassa a közönségnek. A rendezvény mindig az alkotók - rendezők és színművészek - személyes kíséretében mutatja be a legkülönbözőbb stílusú és műfajú friss francia filmeket.
Az idei filmnapok kínálatban szerepel A provance-i fűszeres című, bukolikus bájával magával ragadó romantikus történet. Az osztály című dráma - mely tavaly elnyerte az Arany Pálmát, és idén Oscar-díjra is jelölték - egy olyan iskolában játszódik, ahol szinte minden diák különféle nemzetiségű és hátrányos helyzetű családból jött. A Külvárosi mulató című zenés film a harmincas évek Párizsába viszi a nézőt, s különlegessége, hogy az idősödő Pierre Richard is feltűnik benne, ezúttal komoly szerepben.
Az idei filmnapokon feltűnik majd a két "Depardieu-gyerek": a nemrégiben elhunyt Guillaume hajléktalant alakít egyik utolsó filmjében, a Versailles című keserédes történetben, Julie pedig a második világháborúban játszódó Kémnőkben jelenik meg, melynek női főszereplője Sophie Marceau. Dany Boon írta és rendezte miden idők legfergetegesebb francia vígjátékát, az Isten hozott az isten háta mögött!-et, melyben a nagy nevettető szerepel is, Kristin Scott Thomas Philippe Claudel megindító filmjében, az Oly sokáig szerettelek címűben Juliette-et alakítja, aki 15 év börtön után talál vissza családjához, végezetül a tavalyi siker után idén is lepereg majd egy rövidfilm-összeállítás, benne Jeanne Moreau egyik utolsó filmje.