Aranyszem - százhúsz film péntektől az operatőrök fesztiválján

Film

(MTI) Az ezentúl évenként megrendezendő fesztivállal Illés György kétszeres Kossuth-díjas operatőr, kiváló művész, a Magyar Mozgókép Mestere előtt tisztelegnek, aki november 2-án lesz 90 esztendős."Újra van lehetőség arra, hogy egymás munkáit nézzük", s díjjal is kifejezzük tiszteletünket egymás iránt - méltatta az esemény jelentőségét Koltai Lajos, az operatőrök társaságának alelnöke, aki Szembesítés című, Szabó István filmrendezővel közösen készített koprodukciós filmjével maga is indul a versenyben.

A Kossuth-díjas operatőr felidézte: nagyon régen a Magyar Televízióban rendeztek már hasonló operatőri versenyt, operatőri fesztivál azonban ilyen formában még sohasem volt Magyarországon.

Az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre Sorstalanság című művéből első játékfilmjét rendező Koltai Lajos közlése szerint szeretnék megmutatni, hogy lehet olyan fesztivált is rendezni, amelynek nem a rendező vagy a film, hanem az operatőri teljesítmény áll a középpontjában.

A mostani fesztiválon a 2000-2004 között készült alkotásokat nevezhették meg a filmek operatőrei vagy gyártói. A későbbiekben mindig az előző fesztivál óta forgatott filmek versengenek.

Novák Emil, a szervező bizottság vezetője elmondta, hogy péntektől folyamatosan peregnek a nevezett alkotások az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A programban, például a zenés kategóriában olyan film is szerepel, amely még nem volt látható Magyarországon - tette hozzá.

Közlése szerint először úgy gondolták, hogy csak a társaság tagjai nevezhessenek, végül úgy döntöttek, legyen nyílt a fesztivál.

A szavazás titkos, a társaság 180 operatőri tagjának szavazólapjait október 15-én összesítik. Koltai Lajos kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem szavazhat a versenyben induló filmje kategóriájában.

A nagyközönség október 29-31. között láthatja a nevezett filmeket Budapesten a Toldi, a Művész, az Uránia és az Örökmozgó moziban, vidéken pedig Pécsett, Egerben, Szombathelyen, Szegeden és Győrött.

A díjnyertes alkotásokat november 5-től Egerben külön is műsorra tűzik, az akkori programot Illés György életművéből összeállított válogatás egészíti majd ki.

Kende János, a társaság másik alelnöke rámutatott: a bemutatandó filmek nagy része televíziós produkció, a fesztivál"hátsó gondolata", hogy talán nő az igény ezen művek iránt.

A díj minden kategóriában Bakos Ildikó szobrászművész bronzból készült alkotása, amely női alakot ábrázol, egy egyiptomi aranyszemmel a kezében. Az elismerés nem jár pénzjutalommal.

A filmek a következő kategóriákban versenyeznek: főiskolai film, kísérleti film, reklámfilm, zenés klip, zenés film, dokumentumfilm, dramatizált dokumentumfilm, tv-sorozat, kisjátékfilm, játékfilm, természetfilm, továbbá a televíziós kategórián belül hírműsor és szórakoztató produkció.

Az alkotásokat három szempontból értékelik, a világítás, a kameramozgatás és kompozíció, illetve a művészi hatás szemszögéből.

A díjakat október 29-én adják át Budapesten. Az ünnepségen köszöntik 90. születésnapja alkalmából Illés Györgyöt, akinek a nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint a Ház a sziklák alatt, a Húsz óra, a Budapesti tavasz, a Pacsirta, az Isten hozta őrnagy úr, az Utazás a koponyám körül, a Fekete gyémántok, a Fel a fejjel, és a Szent Péter esernyője.