BAFTA-díjak 2010

Film


bombakfoldjen_01_by_port_hu.jpg
 Bombák földjén

A legfontosabb (legjobb film, rendező, eredeti forgatókönyv) és fontos díjakon (operatőri munka) kívül a Bigelow-mű kapta a legjobb vágásnak és a legjobb hangnak ítélt elismeréseket is. Nagy ellenfele, James Cameron Avatarja csupán két díjat kapott: a legjobb vizuális effekteknek és a legjobb látványtervnek járót. A legjobb brit film az Akvárium, a legjobb adaptált forgatókönyv az Egek ura, a legjobb idegen nyelvű film pedig A próféta lett. 

Szintén két-két díjat nyert a hazánkban március 4-én bemutatandó Az ifjú Viktória királynő, illetve a Fel! A történelmi mű a legjobb jelmez és a legjobb smink/haj kategóriájában diadalmaskodott, míg az animációs munkáé lett a legjobb animációs filmnek és a legjobb zenének járó elismerés. 

A színészi kategóriákban maguk felé hajlott a britek keze, és Colin Firth-öt (A Single Man), illetve Carey Mulligant (Egy lányról) díjazták, míg a mellékszereplőknél beigazolódott a papírforma, és Christoph Waltz (Becstelen brigantyk) és Mo`Nique (Precious) vihette haza a legjobb mellékszereplőnek, illetve a legjobb mellékszereplőnőnek járó kitüntetést. 

A nyertesek és a jelöltek teljes listája (a győztesek neve vastagon szedve) 

A legjobb film: 

Avatar 

Egy lányról 

A bombák földjén 

Precious 

Egek ura 

Az év kiemelkedő brit filmje: 

Egy lányról 

Akvárium 

Egy kis gubanc 

Hold 

Nowhere Boy 

A legjobb rendező: 

Kathryn Bigelow (A bombák földjén) 

Neill Blomkamp (District 9

James Cameron (Avatar

Lone Scherfig (Egy lányról

Quentin Tarantino (Becstelen brigantyk

A legjobb színész: 

Jeff Bridges (Crazy Heart

George Clooney (Egek ura

Colin Firth (A Single Man) 

Jeremy Renner (A bombák földjén

Andy Serkis (Sex & Drugs & Rock & Roll

A legjobb színésznő: 

Carey Mulligan (Egy lányról) 

Saoirse Ronan (Komfortos mennyország

Gabourey Sidibe (Precious

Meryl Streep (Julie & Julia

Audrey Tautou (Coco Chanel

A legjobb mellékszereplő: 

Alec Baldwin (Egyszerűen bonyolult

Christian McKay (Me and Orson Welles

Alfred Molina (Egy lányról

Stanley Tucci (Komfortos mennyország

Christoph Waltz (Becstelen brigantyk) 

A legjobb mellékszereplőnő: 

Anne-Marie Duff (Nowhere Boy

Vera Farmiga (Egek ura

Anna Kendrick (Egek ura

Mo'Nique (Precious) 

Kristin Scott Thomas (Nowhere Boy

A legjobb eredeti forgatókönyv: 

Másnaposok 

A bombák földjén 

Becstelen brigantyk 

A Serious Man 

Fel! 

A legjobb adaptált forgatókönyv: 

District 9 

Egy lányról 

Egy kis gubanc 

Precious 

Egek ura 

A legjobb nem angol nyelvű film: 

Megtört ölelések 

Coco Chanel 

Engedj be! 

A próféta 

A fehér szalag 

A legjobb animációs film: 

Coraline és a titkos ajtó 

A fantasztikus Mr. Fox 

Fel! 

A legjobb operatőri munka: 

Avatar 

District 9 

A bombák földjén 

Becstelen brigantyk 

The Road 

A legjobb jelmezek: 

Bright Star 

Coco Chanel 

Egy lányról 

A Single Man 

Az ifjú Viktória királynő 

A legjobb vágás: 

Avatar 

District 9 

A bombák földjén 

Becstelen brigantyk 

Egek ura 

A legjobb smink és haj: 

Coco Chanel 

Egy lányról 

Doctor Parnassus és a képzelet birodalma 

Kilenc 

Az ifjú Viktória királynő 

A legjobb zene: 

Avatar 

Crazy Heart 

A fantasztikus Mr. Fox 

Sex & Drugs & Rock & Roll 

Fel! 

A legjobb látványterv: 

Avatar 

District 9 

Harry Potter és a Félvér Herceg 

Doctor Parnassus és a képzelet birodalma 

Becstelen brigantyk 

A legjobb hang: 

Avatar 

District 9 

A bombák földjén 

Star Trek 

Fel! 

A legjobb vizuális effektek: 

Avatar 

District 9 

Harry Potter és a Félvér Herceg 

A bombák földjén 

Star Trek 

A legjobb animációs rövidfilm: 

The Gruffalo 

The Happy Duckling 

Mother of Many 

A legjobb rövidfilm: 

14 

I Do Air 

Jade 

Mixtape 

Off Season 

A legígéretesebb bemutatkozást nyújtó brit forgatókönyvíró, rendező vagy producer: 

Lucy Bailey, Andrew Thompson, Elizabeth Morgan Hemlock, David Pearson (a Mugabe és a White African rendezői és producerei) 

Eran Creevy (a Shifty forgatókönyvíró-rendezője) 

Stuart Hazeldine (az Exam forgatókönyvíró-rendezője) 

Duncan Jones (a Hold rendezője) 

Sam Taylor-Wood (a Nowhere Boy rendezője) 

Az év felfedezettjének járó Orange Rising Star Award: 

Jesse Eisenberg 

Nicholas Hoult 

Carey Mulligan 

Tahar Rahim 

Kristen Stewart