Mint arról korábban már beszámoltunk, a James Bond-filmek egykori sztárja, Pierce Brosnan arra készül, hogy megismétli az elit mestertolvaj szerepét, amit először az 1999-es A Thomas Crown ügyben, az 1968-as Norman Jewison-klasszikus remake-jében játszott el (a figurát egyébként Steve McQueentől "örökölte").
Az ír sztár februárban hozta nyilvánosságra, hogy már közvetlenül a szerződés aláírása előtt áll, és azt is kijelentette, hogy a stúdiófőnököknek már van kész forgatókönyvük és egy jól működő struktúrájuk is a második részhez, melynek bemutatását 2012-re tervezik.
Most azonban úgy tűnik, a projekt bajba került, hiszen az először felkért rendező, Paul Verhoeven kilépett ? távozása okaként Az emlékmás alkotója a projektnél történt "hatalomváltáson" kívül azt nevezte meg, hogy olyan tartalmú döntés született, mely szerint egy másik forgatókönyvet fognak használni.